Katonák állítólagos bevetése rendbontók ellen Lorient-ban

Parancsnoki vizsgálat indult katonák állítólagos jelenléte miatt egy zavargásokat megfékező hatósági akcióban a nyugat-franciaországi Lorient-ban – közölte szerda este a francia védelmi tárca.

A francia haderők fegyveres tengeri elitalakulata, „a Forfusco vizsgálatot indított, amely jelenleg is tart. Amíg az eredmények nem ismertek, nem lesznek kommentárok” – erősítette meg a minisztérium az AFP hírügynökségnek a francia sajtóértesüléseket.
   
Az Ouest-France című regionális lap egy neve elhallgatását kérő katonával közölt interjút, aki elmondta: mintegy harminc kollégájával július 1-re virradóra részt vett a rendbontók megfékezésében Lorient-ban azért, hogy szavai szerint „ne hagyják leégni az országot”.
   
A Le Télégramme című helyi lap egy felvételt is közzétett, amelyen egy csuklyás emberekből álló csoport fellép rendbontókkal szemben.
   
„A cikkekben említetteken kívül, amelyek a helyszínen megfigyelt emberekre hivatkoznak, és névtelenek által elmondottakat idéznek, a lorient-i ügyészség jelenleg nem rendelkezik semmilyen konkrét, objektív információkkal, sem feljelentéssel bárki részéről is” – jelezte a hírügynökségnek szerda este Stéphane Kellenberger ügyész. A közlemény szerint az eljárásban egyelőre négy rendőrségi előállításról szerepelnek információk, amelyekben az említett éjszakán a cikkben említettekről nem esik szó.

Az ügyész úgy látja, hogy objektív bizonyítékok és feljelentés hiányában „a büntető törvénykönyv értelmében a büntetőeljárás megindításának feltételei egyelőre nem adottak”.

Hírdetés

„Nem tudom megerősíteni ezeket a híreket” a rendbontók elleni csoport fellépéséről – mondta az AFP-nek Fabrice Loher, a város polgármestere, aki szerint a titkosszolgálatoknak sincs semmilyen információja a csoport jelenlétéről a városban.

A városvezető óvatosságra intett a Le Télégramme által idézett férfi beszámolója kapcsán, aki azt állította, hogy az ominózus csoport tartóztatta le. Fabrice Loher maga is látott az utcán csuklyásokat, akikről elmondása szerint azt gondolta, hogy ők is rendbontók.

Hivatalos információk szerint július 1-re virradóra a breton kisvárosban négy embert állítottak elő, mindegyiküket a helyi rendőrség hallgatta ki.

Az AFP szerint a polgármester „számára fontos, hogy mit mond az egészre a Forfusco”, mert nem szeretné, ha „besároznák a város jóhírnevét”.
  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »