Katolikus papot gyilkol az arab merénylő, s mit mond erre ez az eszement?

Készen kell állni a háborúk és az éhség elől menekülők befogadására – közölte Ferenc pápa abban a beszédben, amelyet lengyelországi zarándoklata elején szerdán a krakkói Wawel várban mondott. A katolikus egyházfő szerda délután érkezett Krakkóba a Balice-repülőtérre, ezután Wawelben többek között Andrzej Duda lengyel elnök, Beata Szydlo kormányfő, valamint Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek fogadta őt.

Magyar Menedék - Badiny

A világ előtt álló mai kihívásokról szólva a pápa a “migráció összetett jelenségét” boncolgatta. “Ennek megoldása bölcsességet és irgalmasságot követel, hogy felülkerekedjenek a félelmen, és megvalósítsák a nagyobb jót” – mondta. Szerinte elengedhetetlen a szolidaritás “az alapvető jogaiktól, így a hit szabad és biztonságos gyakorlásától megfosztott” emberekkel. Nemzetközi együttműködést sürgetett annak érdekében, hogy sikerüljön orvosolni a konfliktusok és háborúk tragikus következményeit, annak a sok embernek a helyzetét, akik lakhelyük, hazájuk elhagyására kényszerülte


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »