Kártérítést kér az Egyesült Királyságtól a terroristákkal verekedõ román pék

Kártérítést kér az Egyesült Királyságtól a terroristákkal verekedõ román pék

Florin Morariu, neve akkor vált ismerté a hazai és a nemzetközi sajtóban, amikor a tavaly nyáron a londoni késeléses terrortámadás során egy ládával leütötte az egyik támadót, majd 20 embert bújtatott el abban a péküzletben ahol dolgozott.

A jászvásári pék most kártérítést követel az Egyesült Királyságtól, mivel állítása szerint a támadás óta álmatlanságban és üldözési mániában szenved.

A férfi azt is felrótta a briteknek, hogy a támadás után nem nyújtottak védelmet neki a munkahelyén, és az általa bérelt lakás tulajdonosa is felszólította őt, hogy hagyja el az albérletet, mivel attól félt, hogy a támadók vagy azok barátai visszatérnek és bosszút állnak rajta.

A hét hónappal ezelőtti terrortámadásnak 7 halálos áldozata és 48 sérültje volt. Morariu a támadás után nem sokkal hazajött az Egyesült Királyságból, mert elmondása szerint nem érezte biztonságban magát.

„Azt mondták nekem, hogy nem részsülhetek tanúvédelemben, mivel a támadók közül három meghalt, a többi tizenkettőt pedig letartóztatták”, nyilatkozta Morariu

Hírdetés

A moldvai pék azt is elmondta, hogy a támadás utáni trauma kezelésére a brit orvosok gyógyszert írtak fel neki, amely segíthet feldolgozni a megrázkódtatásokat.

„ A félelmem egész életemre meg fog maradni. Mindenki hősnek nevezett, aztán csak az ígérgetésekkel maradtam. Hét hónapja vagyok itthon és nem vagyok képes semmit csinálni”, mondta Morariu.

A román pék betegszabadságát tölti itthon egészen a hónap végéig, és szeretne utána visszatérni Londonba. Morariu felbérelt egy ügyvédet, hogy jogi úton szerezzen érvényt a követeléseinek, mivel állítása szerint kártérítésre jogosult.

Morariu elmondta, hogy ha visszatér Angliába, ott egyelőre nem várja semmi, mivel sem lakása,sem pedig munkája nincsen. Mindez nem történt volna meg, ha nem száll szembe a terroristákkal, állítja a pék.

„Három éves angliai munkaviszonnyal rendelkezik, így minden bizonnyal jogosult társadalombiztosítási támogatásra. Itt az idő, hogy többet tegyünk a mi hősünkért, mint amit eddig tettünk érte”, mondta el Gianina Poroșnicu, Morariu ügyvédje.

A jászvásári pék azon gondolkodik, hogy külföld helyett inkább itthon keressen majd munkát. (digi24.ro)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »