Károlyfalvi József: Az olasz jobboldal és 1956

Károlyfalvi József: Az olasz jobboldal és 1956

A jövő nosztalgiája címmel kezdődik Rómában október 20-án, a Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale) Alapítványa szervezésében az Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano) 70 évvel ezelőtti megalakulására emlékező kiállítás, a Via Scrofa 43. alatt található Sala Marsanichban, mely 2017. február 10-ig lesz megtekinthető. Sajnos hazánkban kevesen voltak, vannak képben az olaszországi politikai rendszer, a II. világháborút követő kialakulása, folyamatai, a parlamenti képviseleti rendszer rendkívüli pluralizmusa, összetettsége vonatkozásában. A rendszerváltásig szinte csak a baloldalról juthatott el ismeret hazánkba.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A kiállítás plakátja

Röviden összefoglalva, a második világháborút követő olaszországi közjogi folyamatok 1946 májusában elvezettek először III. Viktor Emánuel király lemondását követően fia, II. Umberto királlyá koronázásához, majd az 1946. június 2-ai népszavazáshoz, ahol az állampolgárok többsége a köztársasági államforma mellett döntött, alig kétmilliós szavazattöbbséggel.

Umberto katonai propaganda-képeslapon

Olaszország szerencséjére útja nem a közép-európai „népi demokráciák” felé vezetett, stabilizálódott a polgári demokratikus rendszer, az 1943-45 közötti polgárháborús viszonyokat többoldalú amnesztiával és törvényes szabályozással zárták le.

A király Umberto üdvözlése 1946 májusában

Az új Olasz Köztársaság polgári demokratikus jogrendjében szabad lehetőséget kaptak a legkülönfélébb politikai erők. Mindettől függetlenül a szociális és gazdasági viszonyok csak lassan javultak, 1946-47-ben, a békeszerződés előtt, az arányaiban nálunk jóval kisebb, függőben lévő területi kérdések is nagy feszültségeket váltottak ki.

A politika élet meghatározó erejét a Kereszténydemokrata Párt (Democrazia Cristiana) jelentette, a másik póluson ott volt az erős Olasz Kommunista Párt (PCI), mellettük jelen voltak a szocialista, liberális, republikánus pártok, rövid ideig a baloldali Proletáregység Párt valamint a baloldali liberális Akciópárt.

A népszavazás eredménye: megszületett az Olasz Köztársaság

Az említett, kül- és belpolitikai nehézségek közepette találhatott magára a fasizmus 20 éve (ventennio), valamint az 1943-45 közt működő Olasz Szociális Köztársaság politikai vezetőiből megszerveződött Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano). Születésnapja 1946. december 26-ra esik, első, majd később meghatározó vezetője, az akkor még kevéssé ismert Giorgio Almirante (1914-88) lett, aki az 1945. április 28-án a kommunista partizánok által kivégzett Ferdinando Mezzasoma salói kulturális miniszter titkára volt.

Az MSI elnökei lettek még az 50-es években Olaszország legendás katonai vezetői: Rodolfo Graziani, Junio Valerio Borghese, később Almirante és Arturo Michelini.

Arturo Michelini

Az olasz társadalomhoz intézett kiáltványukban többek között követelték az ország szuverenitása helyreállítását, Isztria és Trieszt kérdésének rendezését, az állampolgárok munkához való joga állami elismerését, a társadalmi-gazdasági élet különböző területei közötti együttműködés és szolidaritás kialakítását, a katolikus egyház megerősítését.

Így indult el tehát az MSI útja, melyet folyamatos erősödés, előrehaladás jellemzett. Az 1943-as töréstől függetlenül szövetség, választási együttműködés alakult ki a monarchistákkal is.

Almirante az 50-es években

Az MSI 1945 előtti politikából érkezett vezetői egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, a választási statisztikák egyre jobb eredményeket mutattak.

Pártvezetők az 50-es években: szemüvegben Pino Rauti

A párt hatékonyan érvényesítette a munkavállalók, a közép- és kisvállalkozók érdekeit, szempontjait, ezért a munkásság soraiból is sok támogatóra számíthattak.

Ipari munkások kiállása az MSI mellett

A 60-as évek elején felmerült a kereszténydemokratákkal történő együttműködés, a jobbközép, vagyis a centrodestra kormány létrehozása. A Tambroni-kormány 1960-ban, a XVII. Nyári Olimpiai Játékok finanszírozása, az állami költségvetés miatt igényelte az MSI támogatását, de koalíció nem jött létre.

Az MSI a vele együttműködő jobboldali pártokkal (monarchisták, Nemzeti Demokrácia) elérték a 12 százalék körüli eredményt. A legjelentősebb választási sikerek az 1970-es években következtek be.

Almirante az 1971-es szicíliai választási sikert ismertető Secolo d’Italia lapszámmal

Ez a következő évtizedre azért is volt fontos, mert a 70-es és 80-as évtizedben előretört a szélsőbaloldal (Proletár Demokrácia, Il Manifesto, Lotta Continua-Folyamatos Harc) megszerezve néhány parlamenti helyet. Szintén ekkor nyert teret a Marco Panella vezette extrém liberális, szabadkőműves Radikális Párt, melynek parlamenti képviselője lett egy bizonyos tehetséggel feltűnő honfitársnőnk is. A minden bizonnyal kívülről irányított terrorizmus (Vörös Brigádok) jelentős veszélyeket jelentettek. A baloldal rágalmaival szemben nem lehetett kapcsolatot találni az MSI és az ún. fekete terrorizmus között.

Választási gyűlés Rómában, a 70-es években

A párt 1995-ben átszerveződött, létrejött a Giancarlo Fini vezette Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale), mely számos esetben résztvevője volt a Berlusconi-kormányoknak. A szakadás révén kialakult egy kisebb jobboldali erő (Fiamma Tricolore-Háromszínű Láng) is.

Almirante és Fini az MSI ifjúsági szervezet (Fronte della Gioventu) kongresszusán

Ne gondolja a kedves olvasó, hogy az olasz jobboldal története egy tőlünk teljesen távoli politikai folyamat, és nem található közös pont a magyar történelemmel.

A magyar forradalom és szabadságharc 1956 őszén megrázta az egész nyugati világot, nemzeteit, szembesítve őket hajdani, XIX. századi szabadságeszméikkel. Itt érdekes rövid pillantást vetni arra, hogy viszonyultak a különféle olasz politikai erők a magyar forradalom győzelméhez, majd vérbefojtásához.

Az Olasz Kommunista Párt – mint a mellékelt pártlap, a L’Unita képén is láthatjuk- támogatta a szerintük véres ellenforradalom leverését: „A szocialista hatalom elleni véres támadásokat követően az ellenforradalmi bandák megadásra kényszerültek” – olvasható a vezércikk címében.

A pártlap túlzó számokat közölt a Köztársaság téri pártház ostrománál elesett ÁVH-sokról és pártfunkcionáriusokról, a tényleges 26 fő helyett 130 áldozatról írtak. A moszkovita pártvezér, Palmiro Togliatti már az első napokban követelte a forradalom leverését, sürgetve a beavatkozást úgymond az „anarchia és a fehérterror” ellen.

Szovjet tank a budapesti utcán. A pártlap a szovjet beavatkozás oldalán állt

Talán többen emlékezünk a volt kommunistából lett baloldali államfő, Giorgio Napolitano egy évtizeddel ezelőtti bocsánatkérésére, elhatárolódására 1956-os önmagától. A hosszú ideig pártvezető Gian Carlo Pajetta, még az 1982-ben kiadott, a közép-európai országokkal és pártokkal foglalkozó memoárja (Budapest, Praga, Varsavia) is a magyar kommunista vezetők a szovjet tankokkal történő visszatérését kölcsönként és garanciaként minősítette, bár ekkor már cáfolni próbálta az „ellenforradalom” terminológia általa történő használatát. Memoárja érdekes eleme a magyar kommunista vezetőkkel (Rákosi Mátyás, Rajk László, Farkas Mihály, Kádár János, Benke Valéria) különféle kongresszusokon történő találkozások felidézése.

A hazánk számára tragikus és borzalmas november 4-ei támadáskor Togliatti, Amendola, Ingrao, Secchia pártvezetők koccintottak, az utóbbi „Viva carri armati soviteci” kiáltással éltette az forradalmat legázoló szovjet tankokat.

Az Olasz Kommunista Párt ekkor egyedül maradt a magyar forradalomhoz történő ellenséges viszonyulásban, bár számos értelmiség, szakszervezeti vezető szakított ezért velük.

A szocialisták közül nem volt egyértelmű a későbbi államfő, Sandro Pertini álláspontja, vele szemben Pietro Nenni határozottan kiállt a magyar forradalom mellett.

A későbbi kereszténydemokrata kormányfő, Amintore Fanfani 1956. október 31-én, a DC Országos Tanácsa gyűlésén ünnepélyes szolidaritását fejezte ki a magyar néppel, a forradalommal, kifejezve hogy a magyar nők és férfiak, idősebbek és fiatalok vére, vagyis a legdrágább ár által kivívott győzelem bizonyította, hogy az emberi lélekből a szabadság vágyát semmiféle erő nem törölheti ki.

A leghatározottabban azonban az MSI állt ki a forradalom mellett, nemzetközi támogatást kérve hazánknak. Az MSI aktivistái akkor a lehetőség szerint minden olasz állampolgár számára igyekeztek elmagyarázni a magyar forradalom nagyszerűségét, történelmi súlyát. Emellett tüntetéseket szerveztek a kommunista pártházak előtt a párt álláspontja miatt.

Az MSI-hez állt közel az ismert jobboldali énekes, Leo Valeriano, aki a magyar forradalom által ihletve megírta az Avanti ragazzi di Budapest – Előre budapesti fiúk! című dalát.

A szintén jobboldali, híres fotóművész Mario de Biasi (1923-2013) rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot, mikor az 1956-os forradalom alatt, sokszor a tűzharcok közepette készített képeket, majd ezeket megismertette a világgal.

56-os menekülők Mario de Biasi képén

Az előzőkhöz hasonló bátor fellépés volt, mint mikor a párt a 60-as és 70-es években követelte az ARMIR, vagyis a Don mellett harcolt hadsereg fogságba került, még élő ott maradt katonái hazahozatalát a Szovjetunióból. Számuk ekkor még több tízezernyi lehetett.

A kiállítás megnyitóján elhangzott visszatekintések a méltóság és a nagyvonalúság hangnemében zajlottak le. Franco Mugnai az AN alapítványának elnöke szerint az MSI az egységes nemzeti közösség gondolatát fejezte ki. Marco Veneziani, az AN Alapítvány tudományos igazgatója rendkívüli méltányossággal nyilvánult meg, mikor kifejezte, hogy az évtizedekkel ezelőtti, az akár a jobb-, akár a baloldali politika értékes személyiségei életútját, gondolatait újra kell értékelni, és figyelembe kell venni. Ez vonatkozik Giorgio Almirante, de Enrico Berlinguer életútjára, gondolataira is.

A kiállítást ismertető konferencia

A legérdekesebb álláspontot Ignazio La Russa védelmi miniszter fejtette ki. Szerinte, „az MSI története egy félelem nélküli nép története… Akik soha nem adták meg magukat… Akik szerint minden áldozatot meg kell hozni a nemzetért.”

Ignazio La Russa

A volt milánói ifjúsági aktivista, a későbbi miniszter szerint sok esetben a humorral, mosollyal az ajkon lehetett győzni a politikai vitákban. Egy ízben, mikor egy kommunista tanácsnok őt fasisztának minősítette, ő ezt megköszönte és rá nézve hízelgőnek nevezte…

Utolsó gondolatként, volt MSI-ből létrejött AN, szellemi háttere és lapja a Secolo d”Italia ma is kiáll hazánk mellett, elismerően és méltánylóan írt a kvótaellenes népszavazásról.

Az MSI évtizedei a nemzeti becsület, a szolidaritás, az európai jogállamiság szolgálatának periódusai voltak. Követendő példa Európában, hazánkban is.

Az MSI jelképe a háromszínű láng az I. világháború rohamcsapatai/Arditi/ szimbóluma volt


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »