Kara Ákos: több mérnökre és informatikusra van szükség

A kormány partnere a piaci szereplőknek abban, hogy több mérnök és informatikus legyen az országban – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára csütörtökön a győri Széchenyi István Egyetemen, a távközlési világnap alkalmából rendezett szimpóziumon.

Kara Ákos felidézte, a vállalatok egyértelműen jelezték, hogy szükségük van mérnökökre és informatikusokra,  és megjegyezte, “a következő hónapokban olyan döntések születnek meg a kormány részéről, amelyek segítik ennek a célnak a megvalósulását”.

Az MTI kérdésére az államtitkár kifejtette: a döntések egy része a szakképzés további, a piaci igényekhez illeszkedő átalakítását szolgálja, valamint olyan célzott programok elindítását, amelyekkel vonzóvá teszik a fiatalok számára az informatikus szakot.

Hozzátette, hogy a digitalizáció a versenyképesség szempontjából különösen fontos a magyar vállalkozások számára, ezért a kormány több programot is indít a nyáron, kifejezetten a kis- és közepes vállalkozások számára.

Erre a célra közel negyvenmilliárd forintot szánnak, amelyből 18 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás lesz – fűzte hozzá.

Kara Ákos a szakképzés piaci igényekhez igazítására jó példának hozta fel azt a megállapodást, amely a győri egyetem kötött többek között a Huawei-jel és az Antenna Hungária Zrt.-vel.

A politikus beszélt arról is, hogy jól halad a szupergyors internet program megvalósítása, amellyel a kormánynak az a célja, hogy 2018 végére minden magyar háztartás csatlakozhasson a szélessávú internethez.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »