Kampányetetés

Dakló Zsolt azóta szeretett volna polgármester lenni, amióta a hasát imádja. Vagyis nagyon régóta, mert még gyerekkorából emlékezett rá, hogy amikor a takari választási kampány zajlott, szinte minden hétvégén rotyogott a bogrács valamelyik falubeli tisztáson, telis-tele pörkölttel, gulyással, halászlével. A kocsmákban grillrácsokat állítottak a jelöltek, és szívélyesen kínálták a sülteket – közben persze a választási programjukat is megpróbálták lenyomni a törzsvendégek torkán, ha már a köretről úgyis megfeledkeztek. A cukrászdákban ingyen volt a fagylalt, bár csak a csokoládé és a vanília, a többi ízért fizetni kellett. De a takari kampányetetés fénypontja mindig az ökörsütés volt a focipályán rendezett búcsúban.

Dakló Zsolt erről mindig lemaradt. Hiába lakott a pálya közvetlen szomszédságában, hiába állt ott a kerítésnél reggeltől kezdve: az aktuális vezetés sleppje rendre már egy órával azelőtt felfalta az ökröt, mielőtt hivatalosan el kellett volna kezdeni az osztást a választópolgároknak. A kis Dakló Zsoltinak így minden évben csak a püffedt hassal fújtató községházi funkcionáriusok gyűrűjében forgó ökörcsontváz látványa jutott, meg az összegyűrt sörösdobozok közül kiálló csontokról lógó húscafatoké. Ki tudja, lehet, hogy tudat alatt emiatt akart polgármester lenni.

Egyszer azonban egy jelentéktelen falusi ügy akkorára duzzadt, hogy Furek István, a település vezetője lemondott, és időközi választást írtak ki. Dakló Zsolt érezte, hogy eljött az ő ideje. Úgy számolt vissza a kampányidőszak kezdetéig, mint gyerekkorában karácsony vagy húsvét előtt. De csalódnia kellett, mert a kampányetetést abban a formában, ahogy ő emlékezett rá, már nem lehetett megtartani. Először is a cukrászda bezárt. Túl sokan lettek allergiásak arra a porra, amiből a fagylaltot készítették, főzni pedig nem tudott a takari cukrász: nem tanították meg ilyesmire. Bogrács már nem volt egy háznál sem, egyrészt mert a legtöbb helyről ellopták, másrészt kiment már a divatból ez a fajta főzőcskézés. Kevesen maradtak Takaron, hogy körülüljék a tüzet.

Ökröt is nehéz volt szerezni, elvégre a közelben senki sem foglalkozott már állattartással. A focipályát is elhanyagolták, és a búcsút sem látogatták olyan nagy számban a gyerekek. Inkább otthon számítógépeztek a körhintázás, a célba dobás és a dodzsemezés helyett. A kocsmák pedig szinte mind bezártak. Egy maradt csak nyitva, de az Furek István sógoráé volt, oda mégsem mehetett programot hirdetni az egyetlen ellenjelölt. Máshogy kellett hát közösséget kovácsolnia annak, aki polgármester akar lenni.

Dakló Zsolt azonban mégsem maradt éhen, mivel egészen sajátos kampányetetésben volt része. Házról házra járt az amúgy is termetes jelölt, hogy elmondja mindenkinek, hogyan is szeretné újra felvirágoztatni Takart. Mindenhol ebédidőben ment ajánlani magát, és panaszkodni egy kicsit a régi szép idők elmúlása miatt, aminek meg is lett az eredménye: itt egy kis oldalas, ott egy kis sült csirke, amott egy fél tepsi zserbó. Még ahova későn toppant be, ott is megsajnálták Dakló Zsoltot, és a kezébe nyomtak egy pörköltes lábast, hogy tunkolja ki a maradék szaftot egy kis kenyérrel.

Meg is lett az eredménye a látogatásoknak. Először is azért, mert ha szűken is, de megválasztották Dakló Zsoltot. Másodsorban pedig azért, mert az amúgy is testes kihívó a korteskedés végére úgy meghízott, hogy nem fért be a községháza ajtaján. Furek István leköszönő polgármester erre persze megint új választást akart kiíratni, de a helyiek közölték vele, hogy elég volt ebből a szavazási hercehurcából. Úgy vágytak már egy kis csöndre és békére.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »