Kampánycsend nem lesz vasárnap, de választási gyűléseket nem lehet tartani

A vasárnapi népszavazás idején – a szavazókörök 150 méteres körzetét leszámítva – nincs kampánycsend, de választási gyűlést sehol nem lehet tartani – közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombati budapesti, a referendum előtti utolsó tájékoztatóján.

Pálffy Ilona elmondta, a szavazókörök bejáratának 150 méteres körzetén belül tilos kampányt folytatni, de azon kívül akár szórólapozni is lehet.

Azt is mondta, nem számítanak választási gyűlésnek a családi rendezvények, ha azokon nem jelennek meg olyan transzparensek, illetve nem hangzanak el olyan szónoklatok, amelyek a népszavazással függenek össze.

Kérdésre válaszolva az NVI elnöke arról is beszélt, számos, a választási eljárási törvényt módosító javaslatot – köztük a kampányszabályokkal kapcsolatosakat – gyűjtöttek már össze. Közölte, szeretnék azt is, hogy ha azokban az ügyekben, amelyekben a Nemzeti Választási Bizottság iránymutatásokat adott ki, az Országgyűlés jogszabályokat hozna.

Hozzátette: bízik abban, hogy a népszavazás után a legfontosabb kérdésekben már megtörténik a módosítás, és nem jövőre, mert akkor már készülni kell a 2018-as országgyűlési képviselő-választásokra. Általában nemzetközi elvárás, hogy a választások előtt egy évvel már ne módosítsák a törvényt – fűzte hozzá.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »