Kampány a Vajdaságban és Erdélyben

Kampány a Vajdaságban és Erdélyben

A határon túli magyarok körében a Vajdaságban kampányolnak a leghangosabban és a legnyíltabban a kvótanépszavazáson való részvétel és a nem válasz mellett. Erdélyben visszafogott buzdítás zajlik, a Felvidéken és Kárpátalján a kettős állampolgárság tiltása miatt többnyire csak a sajtóban téma az október 2-ai referendum.

Ha sok külhoni magyar él a levélben elküldött voks lehetőségével, akár döntő mértékben is befolyásolhatják a részvételi arány kérdését, azaz ők tehetik érvényessé a referendumot. A kormány jól érzékeli a határon túli potenciált, ottani partnerszervezetein keresztül, de kampánykörutak és helyi sajtóhirdetések révén is próbálja szavazásra buzdítani a magyar állampolgársággal rendelkező külhoniakat. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke egy belgrádi lapnak adott tegnap megjelent interjúban azt mondta, az általa vezetett párt magyarországi kvótareferendumra vonatkozó kampánya semmilyen módon nem áll ellentétben a szerb kabinet migránsokra vonatkozó hivatalos álláspontjával. A legnagyobb délvidéki formáció, a VMSZ – amely jelenleg a magyar kormány által ötvenmilliárd forinttal támogatott vajdasági gazdaságfejlesztési program lebonyolításában segédkezik, s partneri viszonyt ápol a Fidesszel – tájékoztatási fórumokat tart a magyarlakta szerbiai településeken, és arra buzdítja a magyar állampolgársággal is rendelkezőket, hogy vegyenek részt a referendumon, s szavazzanak nemmel. Egy törökkanizsai lakossági fórumon a párt egyik vezetője elszólta magát kampánybeszédében. „Néha vannak pillanatok – és ez az október 2-ai ilyen pillanat –, amikor az embernek egy kicsit vissza is illenék adni azért a sok mindenért, amit kapott” – mondta kendőzetlen őszinteséggel Bús Ottó, a VMSZ intézőbizottságának elnöke.

Erdélyben inkább a visszafogott támogatás jellemző a legnagyobb magyar pártra, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ). A hivatalos álláspont szerint az RMDSZ elutasítja a kötelező európai uniós menekültkvótákat, és a népszavazáson való részvételre szólítja fel a szavazókat, de a döntést a lelkiismeretükre bízza. A párt helyi vezetői közül ugyanakkor sokan nyíltan kampányolnak a nemért. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés RMDSZ-es elnöke állásfoglalásában azt írta, „magánemberként azt gondolom, hogy Brüsszel nem dönthet a magyar állampolgárok megkérdezése nélkül”. A decemberi romániai választásokon az RMDSZ-szel közös listán induló Magyar Polgári Párt is a nemre buzdít. Cseppet sem meglepő, hogy a leghangosabban a Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselőhöz közel álló párt kampányol. Az Erdélyi Magyar Néppárt minden magyar állampolgárt arra biztat, hogy vegyen részt az október 2-ai népszavazáson, és mondjon nemet a kötelező betelepítési kvótákra. Az erdélyi magyarok többsége – a románokkal egyetemben – elutasító a migránsokkal kapcsolatban, így inkább a kivételt képezi egy székelyudvarhelyi újságíró nyilvános tiltakozása. Bús Ildikó közölte, az Orbán-kormány idegenellenes kampánya miatt lemond magyar állampolgárságáról.

A szeptember 17-ei határidőig 274 576-an regisztráltak szavazásra a határon túli kettős állampolgárok közül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »