Kamionra lesben állva váró migránst gázolhattak halálra Calais-nál- így nehéz kikerülési manővert bemutatni

A The Local beszámolója szerint szombat hajnalban egy teherautó elgázolt egy afgán férfit a francia calais-i menekülttábor melletti autópályán. A lap szerint a rendőrség is megerősítette, hogy a férfi nem élte túl az esetet, és vizsgálják, hogy mi történt pontosan.

Az áldozat állítólag egyike volt annak az ötven embernek, akik faágakkal takarták be magukat az út szélén, hogy a lassító kamionokra váratlanul felkapaszkodhassanak.

Az eset két nappal azután történt, hogy a sátortáborban kétszáz afgán és szudáni jöttment verekedett össze, és több mint negyvenen megsérültek.

A gázolás egyébként azon az útszakaszon történt, ahol tavaly novemberben a felvidéki magyar kamionos hírhedt videója készült:

A Calais-nál felvételt készítő kamionos ráhúzta a kormányt a menekültekre, bár szerinte csak kikerülő manőver volt – fogalmaz feddően a zsidó lap. A cég felmondott neki.

Calais egy francia kikötőváros, a település peremén elterülő dzsungelnek nevezett sátortáborban jelenleg 4-5000 menekült tartózkodik, akik abban reménykednek, hogy a La Manche-csatornán áthaladó kamionokra felugorva eljuthatnak Angliába.

(Index nyomán)

Nincs több kikerülési manőver: kirúgták az ország kedvenc kamionsofőrjét

Demcsák nem érti, hogyan lehetett ráhúzni a kormányt az ártatlan menekültekre, de a kamionos megnyugtatta: "ez egy kikerülési manőver volt"

Egy fideszes feljelentette a magyar kamionost, akinek elege lett a megszállók terrorjából

Már kezdik a bevándorlóimádók: "gyűlölet-bűncselekmény lehet a magyar kamionos tette"

Egy magyar sofőr felmutatta a megoldási lehetőséget a Calais-nál kamionosokat terrorizáló állati horda ellen (14+)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »