Kaliňák miniszter úr, Ön hazudik!

Miniszter úr! Ön többször hangoztatta felszólalásában, hogy nem avatkozik be a vizsgálatokba, én pedig azt mondom, hogy ön hazudik. Mert a vizsgálatba való beavatkozásnak bizonyul az is, ha az ÁFA-botrány vizsgálótisztjét felmenti, miután az figyelmezteti a felettesét arra, hogy Chovanec vallomásában  az ön neve is szerepel.

 

(…) Most pedig élőben büntetőfeljelentéssel fenyegette meg dr.Milant (szerk. megj. az ügyben eljáró nyomozót, Pavol Milant), és újra hazudott. Mert ő szabályosan vette fel Chovanec vallomását. Itt áll feketén fehéren, az én tanácsadóm, kommunikálok vele.

 

(…) Két fajta politikus létezik. Az egyik, aki nem hazudik, nem lop, neve nem kerül összefüggésbe egyetlen ÁFA-botránnyal sem, néha viszont csúsznak a szájából nem megfelelő szavak. (…)

 

A politikusok másik fajtája lop, hazudik, és nevük ÁFA-csalásokban merül fel. Ők azok, akik tetteiket gyakran rejtik fehér gallérok mögé(…)

 

Örülök, hogy önnel ellentétben én az első kategóriába tartozom.

 

Lucia Nicholsonová: Facebook


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »