Kajak: csak „egyvalaki” győzheti le a női négyest

Kajak: csak „egyvalaki” győzheti le a női négyest

Tönkreverte 500 méteren a mezőnyt női kajaknégyesünk, aligha menti meg őket bármi a szombati aranytól. Bár, amilyen hullámok vannak…

A zsúfolt kajakdélután PERCRŐL PERCRE A TELJES MAGYAR RIÓI PROGRAM – KATTINTSON!

Érik az újabb aranyérem a női kajakosoknál! Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina megmutatta a világnak hogyan is kell négy embernek tökéletes összhangban, egyszerre rezdülve, egymást a legjobb ritmusban lekövetve végiglapátolni 500 métert a vízben. A magyar hölgyek megnyerték a K-4 500 méter második előfutamát, ők voltak az egyetlenek a mezőnyben, akik 1:30-on belüli idővel tudtak célba érni, és reményeink szerint maradt bennük annyi szombatra, hogy maguk mögé utasítsák a másik futamban győztes, világbajnoki címvédő fehérorosz négyest.

„Szerintem jól megoldottuk a feladatunkat, jó volt a rajt, csak hamar vége lett a versenynek. Jó formában vagyunk, nem is mondhatnék mást, de így is érzem” – viccelődött Fazekas-Zur Krisztina, akinek nehéz volt kivárni ezt a napot. „Minden nap itt voltunk, szurkoltunk és minden nap felpörgettek minket is a versenyek, nem is gondoltam, hogy ez a vibrálás, drukkolás ennyi energiát ki tud venni az emberből, de szerencsére délután mindig tudtunk pihenni, megnyugodni, feltöltődni.”

„Két arany után természetesen felszabadultan vártam a négyes rajtját, de oda kell koncentrálni itt is minden mozdulatunkra. Mentünk egy jó előfutamot, ugyanakkor én óvatos duhaj vagyok. Szép, hogy most nyertünk, de majd a döntőben kell bizonyítani” – tette hozzá Kozák Danuta.

A férfi négyesek előfutamai során hasonló fölénnyel nyert a német és a cseh kvartett a mezőny előtt, mint a mi lányaink. A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összetételű magyar négyes futamában az ötödik helyen zárt, vagyis középfutamra kényszerült, amelyben szintén az ötödikek lettek versenyzőink, s nem jutottak be az A-döntőbe.

„A sorsolás után reménykedtünk benne, hogy meglesz az A-döntő, megtettünk mindent, de a körülményekkel nem tudtunk mit kezdeni. Egy ilyen víz egy rutinos négyest is szétráz” – magyarázta Hufnágel Tibor, míg Ceiner Benjámin szerint az is sokat számított, hogy későn dőlt el a kijutás sorsa, és nem volt elég idő az összeszokásra.

Középfutamra kényszerült K-1 200 méteren Molnár Péter is, aki a hatodik helyen zárt, így összesítésben nem sikerült a legjobb nyolc versenyző közé beverekednie magát. Hogy 200 méteren mekkora bravúr már maga az A-döntős szereplés kiharcolása is, azt jól mutatja, hogy az olasz Rizzo és az ausztrál Bird úgy ünnepelte magát a célban, mintha olimpiai érmet nyert volna.

„Dühös vagyok, mert minősíthetetlen körülmények vannak a pályán, borzasztó rossz a víz, ez már nem síkvízi kajakozás, csak a kapuk hiányoztak, és hogy kerülgessük őket” – magyarázta Molnár Péter. „Az előfutam után a lapátom is meghibásodott, gyors szervizre volt szükség. Már az előfutam bemelegítésnél éreztem, hogy nem olyan komfortos a lapátom, mint amilyen volt, a középső rész elállítódott, s az anyagánál fogva meg is fordult, de szerencsére sikerült orvosolni a középfutamra. Ettől függetlenül nem úgy sikerült a verseny, ahogy elképzeltem, mert képtelen voltam a tudásom legjavát adni. És bár a felkészülés során a fókuszban a páros volt, azért egyesben is szerettem volna ennél jobb eredményt elérni.”

Középfutamából jutott a döntőbe a Vasbányai Henrik, Mike Róbert alkotta kenupárosunk is, amely úgy lapátolta végig futamát, mintha csak levezetett volna. Oláh Tamás tanítványai számára elegendő volt a futam harmadik helyének megszerzése a döntőhöz, és úgy tűnt, ők inkább az erőtartalékolás mellett tették le a voksukat, nagyon nem evezték ki magukat ezen a napon. A hajóból azonban meglehetősen dühösen szálltak ki versenyzőink.

„Nem így tervezték, nem tudjuk, hogy mi történt” – mondta a futam után edzőjük, Oláh Tamás, aki azt mondta, a fiúk között megvan az egység, de egyelőre nem értik, hogy mi volt, bízik benne, hogy a fináléra összekapják magukat a versenyzők.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »