Kaczynski: Szükséges az EU reintegrációja

A brit népszavazás utáni első uniós javaslatok az Európai Unió (EU) további „dezintegrációját” eredményezhetik, Lengyelországnak ezzel szemben a „reintegrációt” kell szorgalmaznia – jelentette ki a kormányzó Jog és Igazság (PiS) elnöke szombaton Varsóban.

Jaroslaw Kaczynski a PiS tisztújító kongresszusán mondott beszédet, amelyen a párt a következő három évre új elnököt választ.

A párt külpolitikai koncepcióját összefoglaló részben Kaczynski elmondta: a múlt csütörtöki brit népszavazás eredménye „aggasztó”, az integráció széteséséhez (dezintegrációjához) vezethet.

Európa további széthullását gerjesztőnek minősítette azokat a javaslatokat is, amelyeket az EU hat alapító tagállama (Németország és Franciaország külön is) közvetlenül a brexit után megfogalmazott. Vezető lengyel politikusok az utóbbi napokban úgy vélekedtek: ezek a javaslatok az EU további föderalizálását és bürokratizálását okoznák, korlátoznák a tagállamok szuverenitását.

Kaczynski úgy értékelte: a fennálló helyzetre Lengyelországnak „ezzel éppen ellentétes koncepcióval”, mégpedig a „reintegráció” szorgalmazásával kell válaszolnia. Hozzátette: ennek megvalósulására van esély, de „csak abban az esetben, ha az unió megváltozik”.

„Elszántan kell cselekednünk” – hangsúlyozta, megjegyezve: nem szabad megengedni, hogy az EU szétessék.

Aláhúzta: a lengyel társadalom továbbra is többségében EU-párti, és a PiS is az. „Mi azonban a nemzetek unióját akarjuk, amelyben valóban érvényesítik a szubszidiaritás elvét” – tette hozzá.

A PiS kongresszusával egyidejűleg a fő lengyel ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) programkonferenciát tart. Az ott felszólaló Grzegorz Schetyna pártelnök azzal vádolta a PiS-t, hogy képviselői örültek a brexitnek. Schetyna ezt „nagy veszélynek” minősítette Lengyelország EU-tagságára nézve, és azt javasolta: alkotmányban kell rögzíteni a lengyel uniós tagságot, „hogy senkinek soha eszébe ne jusson, hogy az országot az EU-ból kivezesse”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »