K. Alexandra hatékonyan dolgozik, igazi erőforrás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat K. Alexandra 24 éves budapesti lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nő 2016. április 9-én 3 óra és 4 óra 15 perc közötti időben három autót tört fel Budapest VIII. kerületében.

K. Alexandra – a kocsik ablakát betörve – rádiós magnót és különböző szerszámokat tulajdonított el, valamint egy alkalommal értékszerzés nélkül távozott a helyszínről.

Később, 2016. április 9-én 18 óra 30 perckor a járőrök figyeltek fel a nőre, amikor a Budapest VIII., Illés utcában az ott parkoló autókat próbálta kinyitni. K. Alexandrát a helyszínen elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2016. április 12-én elrendelt – olvasható a rendőrség honlapján.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »