Jövőre sem lesz Német Nagydíj az F1-ben

A tavalyi Forma-1-es szezonhoz hasonlóan jövőre ismét elmarad a Német Nagydíj.

A Hockenheimringre tervezett futamot azért nem rendezik meg, mert a versenypályát üzemeltető cég nem tudott megegyezni Bernie Ecclestone-nal, a szakág vezetőjével.

„Ez rendkívül sajnálatos, de nem meglepő, hiszen a július 30-i dátum eddig is csak feltételesen szerepelt a jövő évi versenynaptárban, mivel nem rendelkezünk érvényes szerződéssel” – nyilatkozta csütörtökön Georg Seiler vezérigazgató. Hozzátette: Ecclestone kompromisszumkészségének hiánya miatt nem jött létre a megállapodás, ugyanis ők minden gazdasági kockázatot kizártak a nagydíjjal összefüggésben, ami a helyszínek esetében a rendezés feltétele.

Tavaly – 1955-öt követően – azért nem volt Forma-1-es verseny Németországban, mert a Nürburgring és a Hockenheimring vezetői sem tudtak megállapodni az anyagi részletekről Ecclestone-nal, aki a közelmúltban már hangot adott kételyeinek a jövő évi futammal kapcsolatban, és leszögezte, hogy a németek semmiféle pénzügyi támogatásra nem számíthatnak tőle.

Eddig 76 alkalommal szerepelt Németországban a Forma-1 mezőnye, 35-ször Hockenheimben, negyvenszer a Nürburgringen, egyszer pedig Berlinben.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei jövő szerdán Bécsben véglegesítik a 2017-es versenynaptárt, amely minden bizonnyal húsz helyszínt tartalmaz majd, tehát a korábban szintén kérdéses Kanadai és Brazil Nagydíjat meg fogják rendezni.

A dpa német hírügynökség jelentése szerint amint véglegessé válik a németországi verseny törlése, a július 23-ra tervezett Magyar Nagydíj átkerül július 30-ra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »