Jövőre repülhet a magyar gyártmányú „drónbicikli”

Jövőre repülhet a magyar gyártmányú „drónbicikli”

Repülő „drónbiciklit” épített és tesztel egy magyarországi vállalkozó. Az újszerű járművet 2017 végén százezer eurós kezdőáron dobná piacra – írja a Financial Times.

flike443_b

Kerülő Balázs, a szerkezet kitalálója elmondta, ihlető forrás volt, hogy egy blogon azt olvasta, lehetetlen olyan drónt építeni, amely embert is képes szállítani. Az építés folyamata azonban nem egyik napról a másikra történik. Az első teszteket 2015 tavaszán végezték, viszont azóta a Budapesten bejegyzett ByeGravity cég sokkal közelebb áll egy valóban életképes prototípus megalkotásához.

A Flike nevű járművet három rotor emeli a magasba, egy legtöbb százkilós személyt legfeljebb hatvan percen keresztül képes szállítani 100 km/h-s sebességgel – számol be a Hotnews.ro. A ByeGravity idénre tűzte ki egy működő prototípus gyártását, azonban előre nem látható technikai kihívást jelentett a gép irányítása. További hátrány, hogy csupán tíz perc után lemerültek az akkumulátorok. Azonban sikerült megoldást találniuk: nemrég generátorral összekapcsolt belső égésű motort szereltek a repülő gépezetbe, amely így negyedórán keresztül képes a levegőben maradni, de ezt a rendszert továbbfejlesztik. Egyelőre csupán 30 méteres magasságba emelkedhet a Flike. Ha majd elnyeri végleges formáját, akár mentési műveletekben is felhasználhatják. 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »