Jövőre megint Kijevben lesz az Eurovíziós Dalfesztivál

Ukrajna azután nyert jogot a jövő évi fesztivál megszervezésére, hogy Jamala (Dzsamala) krími tatár énekesnő 1944 című dalával megnyerte májusban a Stockholmban rendezett 61. Eurovíziós Dalfesztivált.

Kijev nem először lesz házigazdája a versenynek: korábban 2005-ben rendezték meg a dalfesztivált az ukrán fővárosban azután, hogy az előző évi versenyt Ruszlana Lizsicsko ukrán énekesnő nyerte Isztambulban.

A dalverseny dátuma még nem ismert, a színhelye a szervezők közlése szerint a kijevi Nemzetközi Kiállítási Központban lesz.

Kijev mellett még öt ukrán város pályázott a dalfesztivál megrendezésére: Lemberg (Lviv), Harkiv, Herszon, Dnyipro (korábbi nevén Dnyipropetrovszk) és Odessza. Az első “selejtező” után a két utóbbi város, valamint Kijev közül döntött a szervezőbizottság. Végül a főváros 19, Odessza két szavazatot kapott, Dnyiprót a bizottság egy tagja sem támogatta.

Az ukrán kormány augusztus 8-i ülésén 450 millió hrivnyát, azaz mintegy öt milliárd forintot különített el a szervezésre az állami költségvetésben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »