Jövő héttől többet ér az anyatej

Literenként 50 százalékkal többet kapnak jövő héttől azok az édesanyák, akik felajánlják a rászoruló csecsemőknek többlettejüket. Az összeget legutóbb tizennégy évvel ezelőtt módosították. Egyelőre nem tudni, változtat-e a 900 forintos különbség azon a tendencián, hogy évek óta egyre kevesebben adnak le anyatejet.

Számos ígéret után napokon belül végre valóban megnő az anyatej literenkénti díjazása. A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben ugyanis szerepel, hogy az eddigi 1800 forint helyett a jövőben 2700 forintot kapnak a tejadó édesanyák, a módosítások pedig a rendelet kihirdetése utáni ötödik napon, tehát jövő héten hatályba lépnek. Legutóbb 2002-ben módosították a díjazást.

Lapunk augusztusban számolt be arról, hogy Budapesten jelenleg 25 anya vállalkozik felesleges anyatejének leadására, holott legalább háromszor-négyszer ennyire volna szükség ahhoz, hogy teljesen kielégítsék a rászoruló csecsemők igényét. (Egy édesanyának általában körülbelül egy hét alatt gyűlik össze egyliternyi felesleges teje.) Tasi Zsuzsanna, a Heim Pál Gyermekkórház által működtetett fővárosi Anyatejgyűjtő Állomás vezetője akkor elmondta lapunknak: a romló tendencia oka többek közt az, hogy keveseknek van többlettejük, és alig néhányan felelnek meg a szigorú egészségügyi kritériumoknak. Egy csecsemőről gondoskodó édesanyának ráadásul nehézkes eljutni a kötelezően előírt szűrővizsgálatokra. A helyzeten a befagyasztott díjazás sem segített.

A Heim Pál Gyermekkórházból további hat kórházba és – igény esetén – valamennyi kerület védőnői szolgálatára szállítanak a leadott anyatejből. A kereslet-kínálat közti aggasztó és egyre növekvő szakadék miatt az intézmény vezetősége volt az, amelyik kezdeményezte az anyatej árának megemelését. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár július végén sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megemelik a díjat.

Azok számára, akik fel akarják ajánlani többletanyatejüket, a jogszabályok öt különböző szűrővizsgálatot határoznak meg: HIV-szűrést, tüdőszűrést, székletvizsgálatot, VDRL-vizsgálatot (amely a szifilisz kimutatására alkalmas), illetve egy bőrgyógyászati szűrést. Noha a törvények szerint nem kötelező, Budapest területén az Anyatejgyűjtő Állomás védőnői ajánlást is kér a jelentkezőktől.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »