Jönnek Európába a törökök majd ezerrel

Törökország teljesítette az uniós vízumliberalizációs akcióterv előírásait, a felek közti megállapodásban foglaltak tisztességtelen elhalasztása ezért elfogadhatatlan – jelentette ki Volkan Bozkir európai ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Strassburgban.

Magyar Menedék - Sitchin

A tárcavezető leszögezte, országa nem fogja módosítani a terrorizmus elleni harccal foglalkozó törvényét. Mint mondta, korábban nem volt róla szó, hogy Brüsszel a jogszabály megváltoztatásához kötné a vízummentesség megadását. “Szeretnénk, ha folytatódna a folyamat, elfogadhatatlan lenne Törökország számára, ha tisztességtelenül elhalasztanák (a vízumliberalizációt)” – közölte Bozkir, aki az előző napon Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével tárgyalt Strassburgban.

A miniszter hangsúlyozta, a török hatóságok Recep Tayyip Erdogan elnök utasításainak megfelelően fognak eljárni. Az államfő a múlt héten kijelentette, nem fogják megváltoztatni az unió által vitatott törvényt, ami pedig az uniós vízumkényszer eltörlésének egyik feltétele. Hozzátette: “sajnálom, de akkor külön utakon járunk, mi a mienkén, az EU is a sajátján”.

Erdogan korábban arra figyelmeztette az Európai Uniót, hogy Ankara elállhat a migrációs megállapodásban foglaltak teljesítésétől, amennyiben Brüsszel “nem tartja be az ígéreteit”. Az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodásban az EU vállalta, hogy felgyorsítja a vízummentesség megadásáról 2013 óta zajló tárgyalásokat. Törökország eddig 67 feltételt teljesített a 72-ből.

Az Európai Bizottság az előző héten javaslatot tett rá, hogy oldják fel a vízumkötelezettséget, ha a török fél teljesíti a vízumliberalizációs akcióterv előírásainak mindegyikét. Sokan attól tartanak, hogy amennyiben az Európai Unió nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, a török államfő válaszlépésként megnyitja a határokat az EU-ba igyekvő illegális bevándorlók előtt.

mti
Forrás: https://kuruc.info/r/4/158695/


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »