Jól járt Szilvásy György apósa

Jól járt Szilvásy György apósa

Nyolc hónap – két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte tegnap a bíróság azt az egykori állami cégvezetőt, aki még 2008-ban közpénzből, valós értékük kétszereséért vásárolta meg Szilvásy György volt titokminiszter apósának festményeit.

Nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hajdu Endrét, az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) egykori vezérigazgatóját, mert több mint 10 millió forintért vásárolt a cégnek öt olyan olajfestményt még 2008-ban, amelyek az igazságügyi szakértő szerint csupán 5,4 millió forintot értek. A 71 éves vádlottat nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte az elsőfokú bíróság, ám a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Emellett a férfinak meg kell fizetnie a 209 ezer forintnyi bűnügyi költséget. A határozatot az ügyészség tudomásul vette, ám a védelem fellebbezett ellene, így nem jogerős.

A 2010-es választási kampányban az Index írta meg elsőként, hogy Szilvásy Györgynek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. akkori humánpolitikai főigazgatójának apósától, Csáky Lajostól 10 millió forintért (tehát darabonként 2 millióért) vásárolt öt olajfestményt a BMSK. Az állami cégnek, nem mellékesen, tulajdonosi jogait éppen a vagyonkezelő gyakorolja. A 10 milliós tájképcsoport a cég által üzemeltetett Magyar Sport Háza konferenciatermébe került.

A botrány kirobbanása után Hajdu Endre a Hír TV-nek azt mondta: a Szilvásy Györggyel való ismeretsége abban nem játszott szerepet, hogy éppen ezeket a képeket választotta, abban viszont igen, hogy Szilvásyn keresztül ismerte meg a festőművészt még évekkel ezelőtt. Elmondása szerint a volt miniszter őt is bevonta abba a közösségbe, amelyet rendszeresen meghívtak a művész tárlataira.

Az ügyben a 2010-es kormányváltás után a BMSK új vezetése tett feljelentést, és az esettel kiemelten foglalkozott Budai Gyula akkori elszámoltatási kormánybiztos is. Végül háromévnyi nyomozás után került az ügy a bíróságra. Az elsőfokú ítélet szerint a vezérigazgatótól elvárható lett volna, hogy a szerződéskötés előtt szakértői véleményt szerezzen be. Azzal, hogy ezt elmulasztotta, megszegte vagyonkezelői kötelezettségét, és több millió forintos vagyoni hátrányt okozott az állami cégnek.

A bíróság enyhítő körülménynek értékelte a vádlott büntetlen előéletét, idős korát és az időmúlást.

Az ítélethirdetés előtti vádbeszédében az ügyész ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztést kért Hajdu Endrére. Kiemelte: a vádlottnak az adásvétel előtt föl kellett volna becsültetnie a képek értékét, fokozott körültekintéssel, felelős gazdálkodóként kellett volna bánnia az adófizetők pénzével – különösen 2008-ban, a gazdasági világválság és a hazai megszorítások közepette. Ugyanakkor Kádár András ügyvéd védence felmentését indítványozta, szerinte ugyanis semmilyen jogszabályt, előírást nem szegett meg, vagyoni hátrányt nem okozott. Annyit azért elismert, hogy az előzetes szakértői becslés elmulasztásában hibázott, ám ez legfeljebb gondatlanság, viszont a hűtlen kezeléshez szándékosság kell. Ezzel szemben a bíróság kimondta: a vádlott „eshetőleges” szándékkal szegte meg kötelezettségeit. A vádlott az utolsó szó jogán azt mondta: nem érzi magát bűnösnek, és azért vásárolta meg nyugdíjazása előtt a képeket, mert „búcsúnak akart valami maradandót” tenni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »