John Kerry leintette Donald Trumpot

John Kerry amerikai külügyminiszter egy televíziós interjúban bírálta Donald Trump megválasztott elnököt, és úgy vélte, helytelen, hogy Trump – ahogyan ő fogalmazott – „belelép” más országok politikájába.

Az amerikai diplomácia leköszönő irányítója a CNN hírtelevízió nemzetközi kiadásának Londonban adott interjújában minősítette „helytelennek” Donald Trump megnyilvánulásait.

John Kerry külön kiemelte a megválasztott elnök Angela Merkel német kancellár címére intézett kritikáját a menekültpolitika ügyében. „Úgy gondolom, nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor azt sugalljuk, hogy Európa egyik legerősebb vezetője ilyen vagy olyan hibát követett el”- fogalmazott Kerry.

Hírdetés

Vasárnap egy londoni és egy német lapnak adott interjújában Donald Trump bírálta, hogy Merkel 2015-ben csaknem 900 ezer menedékkérőt fogadott be. „Nagyon katasztrofális hibát követett el, hogy befogadta az összes illegálisan érkezőt, bárhonnan is jöjjenek” – mondta Trump a német Bild című lapnak.

Kerry viszont ezzel ellentétben „különlegesen bátornak” nevezte Merkel döntését a migránsok befogadásáról.

A tavalyi Brexit-népszavazás előtt egyébként Barack Obama elnök Londonban aktívan kampányolt a kilépés ellen, amiért Boris Johnson – aki azóta külügyminiszter lett -, nyilvánosan és élesen bírálta őt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »