Jöhetnek az ingyenes bankszámlák

A pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgálja az alapszámla bevezetése, amely a bankváltás egyszerűsítésével és a számladíjak összehasonlíthatóbbá tételével együtt a Magyarországon is érvényesülő uniós fizetésiszámla-irányelv része – mondta Hornung Ágnes, a nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. Az államtitkár az októberben hatályossá váló, többek között az alapvető hitelintézeti szolgáltatások díjainak maximálását tartalmazó, az alapszámláról is rendelkező kormányrendeletről elmondta: az biztosítja, hogy az alapszámlához mindenki hozzá juthasson.

A bankok csak kivételes esetben – a pénzmosásra utaló jelek esetén – tagadhatják meg az alapvető számlaműveletek elvégzésére alkalmas számla megnyitását – mondta Hornung Ágnes.  Az alapszámla díjának maximális mértékét a minimálbér százalékában határozták meg, és tartalmazza az alapvető műveleteken túl a bankkártya költségét is – tette hozzá. Az irányelv és így a magyar rendelet is lehetőséget tartalmaz arra, hogy ingyenes számlát alakítsanak ki, ennek koncepcióján még dolgoznak az illetékes tárcák, és majd egy második lépcsőben vezetik be – mondta az államtitkár


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »