Johannis elutasítja Sevil Shhaideh kinevezését

Klaus Johannis államfő visszautasította a balliberális román koalíció által a miniszterelnöki tisztségre jelölt Sevil Shhaideh kormányfői kinevezését.

Kedden délben tartott rövid sajtónyilatkozatában az államfő elmondta: alaposan mérlegelte az elmúlt napokban a Sevil Shhaideh kormányfőjelöltségére vonatkozó javaslatot. „Figyelembe vettem a pró és kontra érveket egyaránt, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem fogadom el a javaslatot. Felkérem a PSD és az ALDE alkotta koalíciót, hogy álljon elő új javaslattal” – jelentette ki Johannis.

Klaus Johannis – aki a kormányalakítási tárgyalások végén, múlt csütörtökön bejelentette: csak a karácsonyi ünnepek után jelöl miniszterelnököt – nem indokolta meg, mi a kifogása Sevil Shhaidehhel kapcsolatban. Sokan azt pedzegették, hogy a jelölt nemzetbiztonsági ellenőrzése miatt nem adott még kormányalakítási megbízást az államfő a nyilvánvaló parlamenti támogatással rendelkező PSD-jelöltnek.

Hírdetés

A kormányalakítási tárgyalásokon a Népi Mozgalom Pártja (PMP) elnökeként részt vevő Traian Băsescu volt államfő az elmúlt napokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy Sevil Shhaideh szíriai férje húsz évig a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, de azt kérdésre sem volt hajlandó kifejteni, hogy mi a jelentősége ennek az információnak.

Klaus Johannisnak minden bizonnyal nem a török származású és muzulmán vallású Sevil Shhaideh személye ellen van kifogása. Sevil Shhaideh férje, Akram Shhaideh szíriai üzletember Bassár al-Aszad szíriai diktátor lelkes támogatójának számít, aki élesen bírálja a rezsim ellen harcoló felkelőket, sőt az őket támogató nemzetközi nagyhatalmakat is.

Az elnök bejelentése politikai válságba sodorhatja Romániát, mert Liviu Dragnea PSD-elnök a múlt héten, a jelölt nevének előterjesztésekor arra figyelmeztette az államfőt, hogy Shhaideh az egyedüli javaslatuk, ha pedig Johannis nem fogadja el, „máshol” találkoznak. Dragnea korábbi nyilatkozataival azt sejtette, hogy a PSD az államfő tisztségéből való felfüggesztésétől sem riadna vissza, amennyiben Johannis nem fogadja el a szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjét.

kronika.ro


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »