Jobbik: segíteni kell a lakhatási problémákkal küzdő fiatalokat

Hír típusa: IT hírekJobbikos hírekBorítókép: 

A Jobbik a kormánnyal szemben stratégiai szövetségesként tekint a fiatalokra, ezért a lakhatási nehézséggel küzdő emberek megsegítésére kidolgozott egy komplex programcsomagot – jelentette ki sajtótájékoztatóján Keresztesy Gergő, a nemzeti ellenzék Ifjúsági Tagozatának debreceni elnöke.

A kormány csak az otthonteremtésben tett lépéseket, de nem segített azoknak, akik csak ideiglenesen szeretnék megoldani a lakhatásukat – hívta föl a figyelmet Keresztesy Gergő. Rámutatott: az elmúlt években olyan mértékű árnövekedés történt az albérletpiacon, ami negatívan érinti az egyetemistákat, a munkavállalás miatt ideiglenesen más településre költöző embereket, valamint azon fiatal családokat, akik még nem akarnak, vagy mernek belevágni egy lakásvásárlásba, építésbe.

Az egyetemi tanítási időszak kezdetével tízezrek próbálnak meg jutányos áron albérlethez jutni, ez azonban mára lehetetlen – mondta el. A bérleti díj növekedése tekintetében 5-20 százalékos növekedés volt megfigyelhető, de egyes egyetemi városokban akár 30-40 százalékkal is nőhettek a bérleti díjak – tette hozzá. Míg a kormány magára hagyta a lakhatási nehézségekkel küzdő fiatalokat, addig a Jobbik egy négypontos, komoly segítséget nyújtó programcsomaggal rendelkezik  – jelentette ki.

Majd a nemzeti párt megoldási javaslatait ismertette: állami támogatással egy szociális és bérlakás-építési programot kell beindítani, mely a piaci árnál olcsóbban ad lakhatási lehetőséget. Ez a megoldás a politikus szerint „a hazai vállalkozóknak és az építőipar egészének is komoly segítség lenne”. Így folytatta: az üresen álló ingatlanokat be kell vonni az albérlet piacra, hiszen országosan hatalmas mértékben vannak üresen álló, kihasználatlan lakások. Az érintett településeken ezeket az ingatlanokat az állam megvásárolhatná, közmunkaprogram bevonásával felújíthatná és benépesíthetővé tehetné.

A kollégiumi férőhelyeket is bővíteni kell, hiszen jelenleg is átlagosan 30-40 százalékos túljelentkezés mutatkozik, mivel messze ez biztosítja a legolcsóbb lakhatást a fiatalok számára – hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: növelni kell továbbá az önkormányzati bérlakások számát is. Végül így zárta: arra szólítjuk fel a kormányt és a városvezetést is, hogy segítsék a lakhatási problémával küzdő fiatalokat, munkavállalókat és családokat.

forrás: szebbjovo.hu

Bevezető: A Jobbik a kormánnyal szemben stratégiai szövetségesként tekint a fiatalokr


Forrás:jobbikit.hu
Tovább a cikkre »