Jobbik: amíg a Farkas-félék lopnak, a kormányhivatal nézi – Orbán pedig adja hozzá a milliárdokat

Az Országos Roma Önkormányzat nem a cigányság, hanem kizárólag Orbán Viktor és Farkas Flórián érdekvédelmét látja el, ezért működhet milliárdokból akár törvénytelen ül is – hangzott el Jakab Péter, a Jobbik szóvivőjének sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki párt szerint jelzésértékű, hogy az ORÖ miatt indult megannyi nyomozás ellenére Orbán Viktor utasítására a szervezet tavaly év végén úgy kapott 1,3 milliárdos támogatást, hogy még a korábban elköltött 1,6 milliárddal sem tudnak elszámolni. Úgy tűnik, ennyi az ára ma a cigányszavazatoknak – állapította meg Jakab.

Ezek után – jegyezte meg a szóvivő – Farkas Flórián joggal kerülhetne fel a Jobbik plakátjaira Orbán Viktor mellé, mint ahogy a Fővárosi Kormányhivatal is: amíg a Farkas-félék lopnak, a kormányhivatal nézi. Olyannyira, hogy ma már a kormányhivatallal szemben is eljárás folyik, amiért nem szankcionálja a cigány önkormányzat jogsértéseit – emlékeztetett a Jobbik szóvivője.

"A Jobbik nyomatékosan kéri az évek óta csak nyomozgató hatóságokat: vonják felelősségre a korrupt cigányvezetőket, és állítsák helyre az ORÖ törvényes működését. Ha ez nem megy, álljanak a nyilvánosság elé, és mondják ki, hogy az ORÖ-re nem vonatkoznak a törvények" – fogalmazott Jakab, majd megállapította, hogy ebben az esetben viszont az ORÖ-t jobb, ha behintjük sóval: nincs szükség olyan cigányönkormányzatra, amely az elvert milliárdok ellenére nem szól másról, mint olyan cigányvezetőkről, akik ha kell, a sajátjaikat is meglopják.

A Jobbik 2018-tól a korrupt cigánypolitikusokat is el fogja számoltatni, rájuk sem vár más, mint vagyonadó és vagyonelkobzás, hogy jusson pénz bérekre, nyugdíjakra, egészségügyre és oktatásra – ígérte Jakab Péter.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »