Jobbik a korrupció és az arrogancia ellen kell hadat üzenni

A Jobbik szerint a magyar politikában a korrupció és az arrogancia ellen kell hadat üzenni – fogalmazott a párt elnöke csütörtöki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján. Vona Gábor azt mondta: a korrupció a társadalom fizikai javait szívja el, az arrogancia pedig a lelki javakat teszi tönkre.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Hozzátette, ha a dunaújvárosi önkormányzati választáson induló jelöltjük, Barta Endre kerül a közgyűlésbe, akkor “az a néppárti Jobbik, amely mind a korrupciót, mind pedig a politikusok arroganciáját visszautasítja”, erősödni fog. Ez is a tétje a vasárnapi választásnak – jelentette ki a pártelnök.

Ma Magyarországon a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, a második legerősebb politikai közösség, és ebből kifolyólag a Jobbiknak van meg az esélye és a lehetősége arra, hogy 2018-ban leváltsa a kormányt – tette hozzá. Szerinte ennek a folyamatnak lehet egy fontos lépcsőfoka a vasárnapi dunaújvárosi választás.

Toroczkai László, a párt alelnöke arról beszélt: a déli határ mentén ma a Belügyminisztérium illetékeseivel egy új tranzitzóna megnyitásáról egyeztettek. Kiemelte, a Jobbik álláspontja szerint nemhogy a tranzitzónák bővítésére nincs szükség, hanem a schengeni határszakasz – köztük a magyar-szerb határ – védelmére kell helyezni a hangsúlyt. Itt az ideje, hogy Magyarországon mindenki szembesüljön azzal a problémával, “amely az Európai Unió létét veszélyezteti” – utalt a migrációs helyzetre.

A sajtótájékoztató előtt Vona Gábor pártelnök a Jobbik által indított “Valódi nemzeti konzultáció” keretében a Szent Pantaleon Kórházban járt, ahol a főigazgató tájékoztatta az intézmény helyzetéről. A sajtótájékoztató után A határ, a haza és a város védelmében címmel lakossági fórumot rendeztek, amelyen a pártvezetők mellett Barta Endre képviselőjelölt is felszólalt a több mint száztagú közönség előtt

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »