JOBB KÉSŐN, MINT SOHA

JOBB KÉSŐN, MINT SOHA

„A CIA igazgatója elismerte, hogy Amerika is felelős az iszlamista terrorért

John Brennan, a CIA igazgatója most először ismerte el az amerikai NPR rádiónak adott interjújában, hogy az USA-nak felelőssége van a szíriai háború kirobbanásáért.

Megjegyezte:

megvan a saját felelősségünk a szörnyű szíriai háborús vérontásért”.

Hírdetés

Elmondta, a Szíriában harcoló nemzetközi és iszlamista zsoldosokat vagy a Nyugat (Perzsa-) öbölbeli szövetségesei, vagy maguk a nyugati titkosszolgálatok közvetlenül támogatták.

A német hírportálnak adott interjújában megjelenik a német Baloldal (Die Linke) elnökének a véleménye is, aki kifejtette, hogy Németország és az USA erősítette a terrorista Iszlám Államot.

A politikus meglehetősen sarkosan kijelentette, hogy a német szövetségi kormány felelős a terrorcsoportok megerősítéséért és „beszélnünk kell arról, hogy egyáltalában miért sokasodnak meg az iszlamista terrortámadások Németországban, Európában és a Közel-Keleten.”

15 éve folyik a „terror elleni háború”, miközben az iszlám terrorizmus nem enyhült, hanem erősödött.” (888) 

Nahát… Hosszú évek óta mondogatjuk mi ezt, és eleddig idiótának, összesküvés-elmélet gyártónak, fantasztának, és persze nácinak lettünk kikiáltva ezért. Ezért is.

De jó tudni: Az igazság, így vagy úgy, de mindig kiderül valahogyan.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »