Jobb híján szobrozunk

JEGYZET – Mint egy valamirevaló ülőszobor, csak bámultam magam elé moccanatlanul, úgy hallgattam az újabb kampánybeli blődlit: egymást túllicitálva sorolták a különböző pártok szenátor- és képviselőjelöltjei programjuk sarkalatos pontjait.

Első látásra én vagyok eszement, amiért csodálkozom a teljesen normális jelenségen, de ez csak a látszat. Az említett kardinális pontok ugyanis majdnem teljesen fedik egymást, mondhatni azonosak. Ha valaki azt hinné, létfontosságú kérdések sürgős megoldásáról van szó, vagy a tövig rágott csont autópálya szajkózásáról, téved: ami nélkül semmiképpen sem vághatunk neki az elkövetkező négy évnek, azok különböző szobrok állítása, kisebb-nagyobb emlékházak megnyitása, hőssé avatások rezesbanda-kísérettel, márványtáblák leleplezése.

Igen, csupa ilyen felemelő cselekedet! Minden egyéb tökéletesen rendben van, nyakig tapicskolunk a tejben és mézben, már csak szobrok és emlékházak hiányától szenvedünk. Borzasztó – dünnyögöm, holott nagyon jól tudom, nem számít újdonságnak ez az egész szobrozás. Valamikor a 19. század viharos történelmi eseményei nyomán lett divat a kettős szempontú szoborközpontúság: vagy amikor nagyon jól ment minden, és volt, mivel dicsekedni, vagy amikor nagyon rosszul, és akkor meg az egyetlen öröm a semmi helyett állított szobor.

A 20. század aztán büszkén vitte tovább a volt szobrozást, megfűszerezve a döntögetés, költöztetés, beolvasztás, újraöntés lázas sürgölődésével. Most megint ugyanott vagyunk, ahol a  part szakad: a sok partvonalon kívüli befelé ácsingózó azt gondolja, a szobroktól és emlékházaktól elakad a szavazópolgár lélegzete, honfiúi keble dagadozik, és gyorsan a kellő helyre pecsétel, nehogy ájulás legyen a vége. De melyik a kellő hely, hogyha mind ugyanazt fújja?! Ők nem hallják, mit beszélnek?! Vagy ha ők nem, valaki más a környezetükből igazán szólhatna.

De nem és nem! Miközben beszélnek, feltehetőleg már számolgatják, mit és mennyit hoz majd a konyhára, ha sikerül a partvonalon belülre kerülniük. És azt sem tartom kizártnak, hogy a kirakatban egymás ellen ágálók a hátsó szobák mélyén jó előre megegyeztek, ki milyen szobrot fog ajánlani, kikről akar majd megemlékezni, hogy ha az egészből nem lesz semmi, nyugodtan mondhassák: ők a legjobbat akarták, de lám, az ellentábor mást akart. Mi meg?! Akiknek a bőrére megy ez az egész szavazósdi, mit tehetünk? Kínálkozunk modellnek: csak öntsenek le betonnal, és kész a  „remekmű”?! Jobb híján elmegy!


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »