Jelentősen romlott a termelékenység

Nincs közvetlen átjárás a köz- és a versenyszféra között, az ötven év feletti elbocsátottaknak pedig alig lesz esélye elhelyezkedni a piacon – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Csaba László.

A közgazdász-professzor annak kapcsán beszélt erről, hogy a kormányzat meghirdette a közszféra karcsúsítását, illetve az elbocsátottak átképzését tervezi. A szakember beszélt arról is, hiába több a foglalkoztatott, Magyarország termelékenysége ma gyengébb, mint 2008-ban volt.

„Most a teljesítményünk kicsit kevesebb dollárban számolva, mint 2008-ban volt, miközben 700 ezerrel többen dolgozunk, akkor a termelékenység nyilván jelentősen romlott. Én örülök neki egyébként, hogy többen dolgoznak, de azért a termelékenység javítása nélkül még senkinek sem sikerült felzárkóznia” – fogalmazott a közgazdász, egyetemi tanár.

Tekintse meg a Csaba Lászlóval készült teljes beszélgetést:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »