Jelentősen átalakította kampánystábját Donald Trump

Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt szerdán átalakította kampánystábját, amelybe két új kulcsembert vett maga mellé, mégpedig egy jobboldali hírportál vezetőjét és egy közvélemény-kutatási szakembert, legfőbb tanácsadóját pedig elmozdította.

Stephen Bannon volt bankár, aki jelenleg a befolyásos Breitbart News című jobboldali hírportált irányítja, Trump kampányának vezetője lesz, Kellyanne Conway republikánus közvélemény-kutatót pedig az elnökjelölt kampánymenedzseri feladatokkal bízta meg. Paul Manafort eddigi kampányfőnöktől nem vonta vissza megbízatását, de hírek szerint az eddiginél jóval korlátozottabb lesz a szerepe.

„Tudják, hogyan kell nyerni”

Trump szerdán délelőtt közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy mindkét új munkatársát nagyon régóta ismeri, és mindkettőt kiváló szakembernek tartja. „Szeretnek nyerni, és ők tudják, hogyan kell nyerni” – szögezte le kommünikéjében a republikánus elnökjelölt. Hozzátette: meggyőződése szerint az amerikai politika legkiválóbbjai kerültek a stábjába, és erre szükség is volt annak érdekében, hogy novemberben legyőzze Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltet.

A kampánycsapat szintén közleményt adott ki, amelyben lényegében cáfolta, hogy a republikánus elnökjelölt azért alakította volna át a csapatot, mert népszerűsége és támogatottsága folyamatosan zuhanna a közvélemény-kutatásokban. „Trump úr kampánya jelentősen erősödik: a héten kezdődnek a reklámok a televíziókban, és további munkatársak is csatlakoznak a csapathoz” – szögezi le a közlemény.

Meglepő lépés

A The Washington Post című lap az internetes oldalán „meglepőnek” nevezi a döntést, és megjegyzi: ezzel Trump véget vetett Paul Manafort eddigi kampányfőnök kísérletének, hogy mérsékelt arculatot alakítson ki a republikánus elnökjelölt számára. Manafort ugyan a helyén marad, de szerepe immár csak protokolláris lesz, a kampánystratégia alakításában nem vesz részt.

A kampánycsapat névtelenséget kérő munkatársaira hivatkozva a The Washington Post azt is fejtegeti, hogy Donald Trump ugyan sokra tartja Manafort munkásságát, de úgy érezte, hogy túlságosan is „beskatulyázzák” és „kézben tartják” őt olyan emberek, akik alig ismerik. A megváltoztatott csapattal a republikánus elnökjelölt azt tervezi, hogy az eddigieknél intenzívebben mozgósítja híveit a kampánygyűlések és a médiamegjelenések révén.

Egyes elemzők szerint Trump visszatér majd a „Manafort előtti” időszakhoz. Korábbi kampányfőnöke, Corey Lewandowski úgy fogalmazta meg elvi álláspontját: „Hagyjuk Trumpot, hogy önmaga legyen.”

Ami Bannont illeti, Trump önnön alteregóját találhatja meg benne, a Goldman Sachs volt bankárát ugyanis hozzá hasonlóan színes egyéniségként írják le, aki az elmúlt hónapokban arra biztatta Trumpot, hogy ne a republikánusok nagy adományozóinak akarjon megfelelni, hanem a „politika kívülállójaként” és „rendületlen nacionalistaként” jelenítse meg magát a kampányban.

Maga Donald Trump a The Wall Street Journal című lapnak azt mondta: „Győzni akarok, és ezért hozok fantasztikus embereket a kampányomba, olyanokat, akik tudják, hogyan kell győzni.”

Kínos jelentések

Kiszivárgott hírek szerint Trump döntéséhez az is hozzájárult, hogy Paul Manafortról a napokban kiderült: ellentmondásos politikusoknak – köztük az ukrán Viktor Janukovics volt államfőnek – dolgozott. Sajtóhírek szerint felszította Trump dühét, hogy egy szombat esti adománygyűjtő vacsorán szembesítették a Manafortról szóló kínos jelentésekkel. Az elnökjelölt állítólag vasárnap hozta meg döntését a kampánystáb átalakításáról – miután konzultált egyik legbizalmasabb tanácsadójával, Dubrovnikban üdülő vejével is –, miközben Manafort a különböző televíziós műsorokban magyarázkodott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »