Jégkorszak nyomaira bukkantak a Marson

Jégkorszak nyomaira bukkantak a Marson

A Marson is van klímaváltozás: a vörös bolygó északi sarkvidékén a jégkor nyomait találták a kutatók.

A Mars jégkorszaka 370 ezer éve érhetett véget, azóta 87 ezer köbkilométer jég rakódott le a területen.

Ez elég ahhoz, hogy az egész bolygót 60 centiméter vastag jégpáncéllal borítsa – közölte Isaac Smith, az amerikai Colorado államban lévő Southwest Research Institute munkatársa és csapata a Science című szaklapban megjelent tanulmányában.

A megfigyelés alátámasztja azokat az elméleteket, amelyek szerint jégkorszak játszódott le a Marson. Ahogy a Föld esetében is, a Mars körpályájában és a tengelyszögében bekövetkező hosszan tartó változások megváltoztatják a bolygó klímáját.

Ráadásul míg a Föld tengelyének elmozdulása csupán kétfokos, a Mars-tengely ingadozása akár 60 fokos is lehet – hangsúlyozzák a kutatók. Smith szerint ezért a Mars egészen máshogy nézhetett ki a múltban, mint most.

A kutatás annak feltárásában is segíthet, hogy mikor volt a változékony Mars-klíma elég enyhe ahhoz, hogy élet alakulhasson ki a bolygón. A szakértők a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO), a NASA műholdja segítségével vizsgálták a Mars sarki jégsapkáit, radarjai segítségével mély betekintést nyertek a jégbe.

"A radarmegfigyelések részletesen feltárják a jég klímától függő lerakódásának és lekopásának történetét. Az északi jégsapka felső 100-300 méterén felgyorsult jéglerakódást figyeltünk meg" – közölte Smith.

Ez a jég vélhetően az előző jégkorszakban szétoszlott a Mars mérsékelt szélességi területein, ám a jégkorszak végével elolvadt, és a hűvös sarki sapkánál gyűlt össze.

Eredményeiktől azt várják a szakértők, hogy tovább javíthatnak a Marsra vonatkozó klímamodelleken, amelyek többek között a jégnek a klímaciklusok ideje alatt a sarkok és a középső szélességi körök közti mozgását írja le.

A kutatásnak nagy jelentősége lehet egy legénységgel indított jövőbeli Mars-misszió szempontjából, mivel a víz fontos forrás a kihelyezett Mars-állomás számára – fogalmazott Smith. Emellett a Föld klímaváltozásának vizsgálatában is segíthet. "Mivel a Mars nem rendelkezik óceánnal, egyfajta leegyszerűsített laborként szolgálhat a Föld klímaváltozásának kutatására" – jelentette ki a szakértő.

(Origó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »