Jean-Jacques Annaud: Könnyebb a farkasokkal

Jean-Jacques Annaud: Könnyebb a farkasokkal

Első, Fekete-fehér színesben című nagyjátékfilmjével 1977-ben nyert Oscar-díjat az akkor harminchárom éves Jean-Jacques Annaud, aki aztán még húsz évig ellenállt Hollywoodnak. Ő rendezte Umberto Eco A rózsa neve című regényének filmváltozatát Sean Conneryvel, a nálunk is nagy sikerű A medvét és A szeretőt is. A Hét év Tibetbent Brad Pitt-tel a főszerepben 1997-ben készítette el, most pedig monumentális kínai filmet rendezett: az egyik legsikeresebb ottani bestsellert, a Farkastotemet vitte mozivászonra, a film már a magyar mozikban is látható. Napjaink egyik legnevesebb európai rendezője Párizsban adott interjút a Magyar Nemzetnek.

– A Farkastotem hatalmas kihívás lehetett: évekig tartott az elkészítése, több tucat vadállattal kellett Kína elhagyatott részén forgatnia százhatvan napig, de a negyvenmillió dolláros költségvetése sem volt csekély.
– Számomra a rendezés olyan, mint a zeneszerzés. A zeneszerző sem áll úgy a zenekar elé, hogy még nincs ötletem, gyerünk, improvizáljunk. A hatalmas előkészületek után kész koncepcióval állok a stáb elé. A Farkastotem is megvolt már a fejemben, így egyáltalán nem volt olyan nehéz elkészíteni. A medve forgatása során pedig már megtanultam: az állatok reakciói a legtöbbször kiszámíthatók. Most a farkasokkal sem volt olyan bonyolult dolgozni – sokkal könnyebb volt, mint például a hollywoodi sztárokkal vagy az ügynökeikkel.

– Mostani filmjének cselekménye az 1960-as évek második felében, a kínai kulturális forradalom idején játszódik. Nem tartott tőle, hogy a hatalmas költségvetés és a rendszerkritikus felhangú történet miatt felsőbb politikai igényeket is támasztanak önnel szemben?
– Persze hogy tartottam tőle, óvtak is a kollégáim és barátaim. Először én sem értettem, miért engem kértek fel a rendezésre. Azt mondták, azért, mert nem vagyok kínai, sem amerikai, a kínai–mongol és a han viszonylatokban kívülálló vagyok, és szeretik a filmjeimet. A könyv pedig elsősorban a kulturális forradalmat kritizálja, nem a napjaink kínai kormányzatát. Be kell vallanom, soha ilyen szabadságot nem élveztem a forgatás során. Tényleg annyi történt, hogy odaadták a pénzt, és azt mondták: csináljak, amit akarok. És még azt sem tudtam, hogy mekkora a végső költségvetés; amikor Kínáról van szó, a számok sosem egyértelműek. A Farkastotemet utóbb harmincmillióan látták Kínában, ami egy ilyen komolyságú mozitól még ott is példátlan. A pekingi bemutatón ott volt Kína elnöke, Hszi Csin-ping (Xi Jinping) és a kulturális miniszter is – de csak csupa mosolygós arcot láttam a vetítést követően, és mindenki őszintén elégedett volt a filmmel.

– Egész karrierje során kereste a különleges témákat. Miből ered ez a késztetése?

– Hétéves korom óta akartam filmrendező lenni. Két filmiskolát is elvégeztem, de amikor megkaptam a diplomáimat, még mindig túl fiatal voltam játékfilmek készítéséhez, a pályám elején ezért több mint ötszáz reklámot rendeztem. A játékfilmkészítést így az első pillanattól kezdve kiváltságnak éreztem, és elhatároztam, ha engem is az a megtiszteltetés ér, hogy rendezhetek, mindig a kihívást fogom keresni, és nem a siker kényszere fog motiválni.

 

– Nemes Jeles László önhöz hasonlóan első filmjéért kapott Oscar-díjat. Mit tanácsolna neki?
– Ő most hasonló helyzetben van, mint amiben egykor én voltam. Ám amikor én kaptam Oscar-díjat, még más világ volt: nem is voltam ott a díjátadón, a rádióból értesültem róla, hogy nyertem. Másnap viszont várt egy telefon, hogy egy párizsi hotelben az ügynököm akar velem találkozni, miközben ügynököm nem is volt. Egy amerikai férfi jött el hozzám, szerződést tolt az orrom elé, hogy ha aláírom, akkor jönnek majd az amerikai ajánlatok. Kétségtelen, sok csábító lehetőséget kaptam a tengerentúlról. Én azt javasolnám Lászlónak: várjon, ne döntsön a hirtelen jött siker közepette. Én is évekig vártam, míg egy megfelelő amerikai ajánlatra végül igent mondtam. Úgy érzem, nem döntöttem rosszul, hogy az első hívó szóra nem rohantam hanyatt-homlok Hollywoodba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »