Járványügyi szakembereket küldtek a görög migránstáborba

A görög kormány állítása szerint nem tervezi, hogy erővel elszállítja a migránsokat a macedón határnál lévő menekülttáborból, de nyomást fog gyakorolni rájuk annak érdekében, hogy költözzenek el a közelben lévő, újonnan létesített menekültközpontokba.

A migránsválság miatt a múlt héten létrehozott eseti kormánybizottság szóvivője azt mondta kedden: a hatóságok attól tartanak, hogy miután az Európai Unió és Törökország elvi megállapodást kötött hétfőn a határok lezárásáról, az eddigieknél is több migráns próbál majd meg eljutni az egyre terebélyesedő idomeni táborba. A megállapodást a tervek szerint március 17-én véglegesítik, és addig még sokan megpróbálhatnak eljutni a táborba – tette hozzá.

A táborban jelenleg 13-14 ezer migráns van, az egész országban pedig ennek többszöröse. Az athéni kormány szerint az újonnan létesített nyolc migránsközpontban a hét végére már 16 ezer további migránst tudnak fogadni.

A görög egészségügyi minisztérium bejelentette kedden, hogy járványügyi szakembereket küldött az idomeni táborba, de csak elővigyázatosságból, mert a migránsok között sok a gyerek és a nő, és a nők között lehet sok állapotos is. Aggodalomra egyelőre nincs ok – mondta a minisztérium egyik tisztségviselője.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »