Izraelben és Kanadában bujkált a szélliberális Ulpius-ház tulajdonosa – Pesten fülelték le, de nem a rendőrök

Izraelben és Kanadában bujkált a szélliberális Ulpius-ház tulajdonosa – Pesten fülelték le, de nem a rendőrök

A március közepe óta csődvédelem alatt álló Ulpius-ház Könyvkiadó tulajdonosának, Kepets Andrásnak hollétéről hónapok óta nem lehetett biztosat tudni. Csupán annyi derült ki vele kapcsolatban, hogy cége összeomlása után azonnal külföldre utazott.


Kanadában és Izraelben bujkált a sötét fürtös, a válogatott szélsőliberális propagandaanyagok kiadójának tulajdonosa

A Blikk korábban arról írt, hogy Kanadában élő rokonainál húzta meg magát az első időszakban, amikor alkalmazottai, kiadójának szerzői és más hitelezők számára is kiderült, hogy az Ulpius egymilliárd forintra rúgó összetartozása miatt ők is lemondhatnak a pénzükről.

Számos jel utal arra, hogy Kepets András ügyesen előkészített önmaga számára egy menekülő útvonalat. A csőd előtt ugyanis több lakását eladta, ráadásul az azt megelőző hetekben már nem járt be a munkahelyére, és kollégáival is csak telefonon kommunikált, mondván, komoly betegséggel küszködik.

Hírdetés

Amikor pénteken egy 5. kerületi kávézó mellett más férfiak társaságában kiszúrta, majd megszólította a lap, szintén így próbálta magyarázni eltűnését.

– Beteg voltam – motyogta Kepets, akin az idegesség, a zavar és a félelem jeleit látták. – Külföldre utaztam, ez igaz, csütörtökön jöttem haza. De többet nem mondok, hagyjon békén! – jelentette ki Kepets, majd jóval határozottabban az egyik barátja (?) is felszólította az újságírókat a távozásra.

Kepets a testvérével, az Ulpiusban szintén tulajdonos Tamással, valamint más férfiakkal együtt ezután elhajtott egy 15 millió forintot érő Cadillac Escalade terepjáróval – a luxusautó sofőrje szerint egy bankba siettek.

Bár a rengeteg embernek tartozó "üzletembertől" nem tudták meg, miért jött haza Budapestre – a lap információi szerint Kanadából Izraelbe ment (hova máshova? – a szerk.), s onnan tért vissza Magyarországra -, az Ulpius csődeljárása miatt kinevezett új ügyvezető, Viczián András elárulta, hogy taggyűlést tartottak péntek délután.

– Valóban találkoztam Kepets Andrással és a testvérével, valamint az Ulpius többi tulajdonosának képviselőivel. Azonban többet nem mondhatok arról, hogy miről esett szó az egyeztetésen – fogalmazott szűksza­vúan Viczián.

(Kuruc.info – Blikk nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »