Izrael után Oroszországgal is kibékült Erdogan – Putyin máris megszünteti az idegenforgalmi korlátozásokat

Izrael után Oroszországgal is kibékült Erdogan – Putyin máris megszünteti az idegenforgalmi korlátozásokat

A terrorellenes harcban folytatott együttműködés fokozásának szükségességét hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdai telefonbeszélgetése során – közölte a Kreml.

Ez volt az első kapcsolatfelvétel a két államfő között, amióta a török légierő tavaly novemberben lelőtt egy orosz bombázó repülőgépet. A telefonbeszélgetés, amely a Kreml értékelése szerint “gyakorlatias és építő jellegű volt, valamint a sokrétű kétoldalú együttműködés baráti jellegének helyreállítására irányult”, 40 percig tartott.

Az orosz elnöki hivatal sajtóosztályának közlése szerint Putyin és Erdogan megállapodott egy mielőbbi személyes találkozó előkészítésében.

Megegyeztek, hogy az orosz és a török diplomácia vezetője július 1-jén, a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet külügyminiszteri tanácskozásának keretében külön is tárgyal majd egymással. Szergej Lavrov és Mevlüt Cavusoglu megbeszéléseinek napirendjén szerepel majd a közel-keleti helyzet, különös tekintettel a szíriai rendezésre, valamint a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése.

A közvetlenül a telefonbeszélgetés után megtartott moszkvai kormányülésen Putyin bejelentette, hogy Oroszország a terrorfenyegetés dacára megszünteti az idegenforgalom terén életbe léptetett korlátozásokat. Szavai szerint Erdogan biztosította őt arról, hogy a török kormány mindent tőle telhetőt megtesz az orosz állampolgárok törökországi biztonságának szavatolása érdekében. Az orosz elnök megbízta a kormányt, hogy folytasson párbeszédet Törökországgal a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok helyreállításáról.

Putyin a telefonbeszélgetés során kijelentette, hogy Erdogan üzenete, amelyben kifejezte sajnálkozását az orosz katonai géppel történt “tragikus incidens” miatt, “megteremtette a feltételét annak, hogy, hogy ellapozzanak a kétoldalú kapcsolatok válságos oldaláról”, és megkezdődjön a közös munka felújítása a nemzetközi, a regionális és a kétoldalú kérdésekben. Az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy “objektív jellegű” lesz a bírósági vizsgálat annak a török állampolgárnak az esetében, akivel szemben az orosz pilóta halála miatt emeltek vádat.

Vlagyimir Putyin mély részvétét fejezte ki az isztambuli repülőtéren végrehajtott terrortámadás miatt, valamint együttérzését az ott életüket vesztett áldozatok családjának. A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánt.

A megbeszélés során mindkét fél hangsúlyozta a nemzetközi együttműködés élénkítését a mindenki számára közös terrorfenyegetés ellen.

(MTI)

Korábban írtuk: Válasz a bocsánatkérésre: Putyin kifejezte együttérzését Erdogannak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »