Izrael megtiltotta néhány európai diplomata belépését az országba

Izrael megtiltotta néhány európai diplomata belépését az országba

Arije Deri belügyminiszter elfogadta Gilád Erdán belbiztonsági miniszter döntését, és megtiltotta egy európai diplomáciai delegáció több tagjának belépését Izrael területére. 

A húsz résztvevőből álló küldöttségben az Európai Parlament tagjai, valamint francia parlamenti képviselők és francia városok polgármesterei akartak november 19. és 23. között Izrael, valamint a Palesztin Hatóság területére utazni.

Hírdetés

Azért utasították el a delegáció több tagját, mert azt tervezték, hogy meglátogatják egy izraeli börtönben terrorcselekményekért ötszörös életfogytiglani büntetését töltő Marván Bargútit, a Fatah párt egykori politikusát, akit Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik utódjelöltjének tartanak, valamint mert a diplomaták támogatják a főként Európában elterjedt, Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment and Sanctions, azaz Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalmat. 

Nem ez az első eset, hogy Izrael politikai okokból megtiltják európai politikusok belépését: az izraeli hatóságok márciusban megtagadták a határátlépési engedélyt Hugh Lanningtől, egy izraeli termékek bojkottjára felszólító brit szervezet elnökétől. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »