Itt az ötödik arany: Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét

Itt az ötödik arany: Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét

Simán nyert a döntőben, ezzel megvédte londoni címét Szilágyi Áron a riói olimpia szerdai férfi kardversenyében.

A Vasas 26 éves vívója a mexikói Julian Ayalát 15-9-re, a fehérorosz Aliakszandr Bujkevicset 15-12-re, a román Tiberiu Dolniceanut 15-10-re, majd a dél-koreai Kim Jung Hvant 15-12 győzte le, a döntőben pedig 15-8-ra verte az amerikai Daryl Homert.

Daryl Homer az ötkarikás játékok honlapján elmondta: nagyon sokat dolgozott, hogy a tavalyi világbajnoki ezüstérme után ismét dobogóra állhasson, és mivel ez sikerült, nem csalódott a döntő elvesztése miatt.

"Négyéves utazás végén érkeztem el ide, és nagyon örülök annak, amit elértem. Örülök, hogy nagyon magas szinten vívtam. A nap elején azt mondtam, ha mindent kiadok magamból, akkor bármi történik, elégedett leszek" – nyilatkozta.

Hozzátette: a Szilágyi elleni döntőben némileg tompa volt és túlságosan védekező felfogásban vívott.

Eredmények:

a 32 között:
Szilágyi Áron-Julian Ayala (mexikói) 15-9
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Decsi Tamás 15-10

a 16 között:
Szilágyi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12

negyeddöntő:
Szilágyi-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-10

elődöntő:
Szilágyi-Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15-12
Daryl Homer (amerikai)-Mojtaba Abedini (iráni) 15-14

a 3. helyért:
Kim-Abedini 15-8

döntő:
Szilágyi-Homer 15-8

A végeredmény:

férfi kard egyéni, olimpiai bajnok:
————– ———————
SZILÁGYI ÁRON (MAGYARORSZÁG)
2. Daryl Homer (Egyesült Államok)
3. Kim Jung Hvan (Koreai Köztársaság)
…26. DECSI TAMÁS

A csütörtöktől a csapatversenyek következnek. A magyarok csak férfi párbajtőrben érdekeltek, és vasárnap lépnek majd pástra.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »