Itt az első részlet Ákos újságíróknak beszóló dalából

Itt az első részlet Ákos újságíróknak beszóló dalából

A Helyreigazítás című dalban a véleményújságíróknak kíván odacsapni az énekes.

A dal zenéjét és szövegét Kovács Ákos írta, aki tavaly év végén komoly botrányba keveredett egy nőket lealacsonyító tévéinterjúja miatt, amelyet követően a Telekom szerződést bontott addigi pártfogoltjával.

A Helyreigazításban – amely az Ugyanúgy című, kedden megjelent kislemezen szerepel – Demjén Ferenc is énekel, aki akkor kiállt Ákos mellett. „Reménykedünk, hogy a cím magáért beszél. Ugyanaz az ember vagyok, aki voltam. Az, hogy igyekeztek másmilyennek lefesteni, az nem az én bűnöm. Nem tehetek róla!” – jelentette ki a Blikk szerint hétfőn, a Class FM műsorában Ákos.

A most nyilvánosságra került részlet szövege:

„Valótlanul állítottuk, hogy Isten velünk vonul
Valótlanul állítottuk, de elfogulatlanul
Tudod, a talpra magyar meg a hív a haza
Már nem elég trendi, nem elég laza

Mi csak tájékoztatunk téged

Hogy te is értsd meg, mi itt a lényeg
Így lesznek véleményekből tények
Semmit nem kockáztatunk, így rá se fázhatunk”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »