Itt a vége! Bedőlt az ország egyik legnagyobb malomipari cége

Itt a vége! Bedőlt az ország egyik legnagyobb malomipari cége

Megindulhat a felszámolási eljárás a tatabányai Sikér Malomipari Zrt. ellen – írja a Világgazdaság.

A cég saját szegmensében az öt legnagyobb piaci szereplő közt volt Magyarországon. Nemrég még dinamikusan fejlődött: négy év alatt két és félszeresére nőtt a forgalom, 2013-ban 43,5 milliós osztalékot is fizettek, 2014-ben pedig 90 milliós nyereséget értek el.
 
Bár semmi sem  utalt arra, hogy baj lenne, kiderült, hogy a cég mintegy 50-80 hitelezőnek tartozott és már 2014-ben 7 milliárdos adóssága volt.
 
A vállalkozás sorsát a Széchenyi Bank bedőlése, a finanszírozó bankok visszalépése pecsételte meg, erre jött még a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott 300 milliós bírság.
 
A Sikér Zrt. februárban még haladékot kért a hitelezőktől, ám azóta sem sikerült kifizetni őket, így a bíróság megszüntette a csődeljárást, hamarosan indulhat a felszámolási eljárás.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »