Itt a film, amelyben Orbán Viktor arcképére lőnek

Itt a film, amelyben Orbán Viktor arcképére lőnek

Nemes Gyula Zero című, új alkotása várhatóan nem lesz közönségkedvenc.

Ez nem film – hangzik Andy Vajna summázata Nemes Gyula második nagyjátékfilmjéről, amelynek készítésébe a filmalapfőnök jóváhagyásával véletlenül – na jó: gyanútlanul – beletoltak 180 millió forintot. Vajna egy interjúban azon bosszankodott, hogy egy érdekes forgatókönyvből nézhetetlen film készült, amelynek se füle, se farka. Mielőtt a kijelentés mögé lesve rátérnénk, a Zero című film valóban kevesebb-e a nullánál, röviden a körülötte kavart botrányról is szót kell ejtenünk.

Továbbra is zavaros, hogy Nemes pontosan miért satírozta ki filmjében Orbán Viktor – egyébként így is felismerhető – arcképét, amelyre az egyik jelenetben terroristák lövöldöznek. Követelték tőle? Megfenyegették volna, hogy visszafizettetik a támogatás összegét, ha az inkriminált részt nem vágja ki? Nemes a film világpremierjén, Karlovy Varyban kezdődő, sejtelmesen vicceskedő, ám kellőképpen figyelemfelkeltő nyilatkozataiból, valamint Vajnáék csöndjéből arra következtethetünk, hogy ilyesmi történhetett. Akárhogy is, ez a múltidéző hatalmi attitűd és az egész híropera – amelynek színpadán felsikolt a szerzői önérzet és függetlenség – igen jó reklám a Zerónak.

De vajon megérdemli-e a kitüntető figyelmet Nemes Gyula alkotása? A rendező tolmácsolásában, miszerint a Zero egy felforgató, provokatív és globalizációellenes szatírába oltott, „térdcsapkodós vígjáték”, mindenképpen. Valójában pedig aligha. Az előzetes kijelentések, a művészfilmes és a közönségfilmes értékek, a féktelen humor és a súlyos társadalomkritikai üzenet együttes hangsúlyozása kontraproduktív, mert eleve a káosz képzetét kelti a nézőben – aki jó eséllyel csalódni is fog a filmben.

Vihar egy mézescsuporban

Ráadásul azzal, hogy Nemes a „botrányt” egy furcsa és szükségtelen intermezzo formájában beemeli a Zeróba – divatos szóval élve: trollkodik a saját művében –, megfosztja attól, hogy nagyon is fontos és aktuális kérdéseivel mélyebben elgondolkodtassa a közönséget.

A rendező főhősével azonosulva, a fogyasztói társadalomból kivonuló, majd aszkéta méhészből szerelmes ökoterroristává butuló mézgyáros (Kovács Krisztián) metamorfózisán, a méhpusztulás apokaliptikus jövőképének megfestésén keresztül jut el a fogyasztói társadalomra kimondott halálos ítéletig. A természetgyilkos vállalati fő gonosz (Udo Kier) és a fekete péntekek agymosott rabszolga-társadalma elleni szabadságharc azonban vérgőzös terrorizmusba csap át, és az új rezsim erőszakban fogant ökoutópiája sem hozza el a civilizáció boldogságát.

Bár az egyébként dicséretes képi világ és a műfajok váltakozása (az áldokumentumfilmtől a burleszken át az akcióorgiákig van itt minden) sokat elvon a film élvezhetőségéből, ráadásul beígért vaskos humora is hatástalan, szándéka pedig félhomályban marad, mégsem fullad teljes értelmetlenségbe. Vehetjük figyelmeztetésnek is, amely szerint még a világmegváltó gondolatok is könnyen a pusztulat spiráljába szorulhatnak. És ha a túlélésünk a tét, meglehet, elkéstünk a változtatással.

Ami biztos, hogy a Zero egy film. A körülötte vert botrány meg nem több, mint vihar egy mézescsuporban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »