Istennők a rendszer ellen

Istennők a rendszer ellen

Katerina Tucková – eddigi két regényével – a második világháború és a kommunizmus történelmi viharában kavargó női sorsok írója. A brnói születésű, ott cseh nyelv és irodalom, valamint néprajz szakon végzett szerző szűkebb hazájára, Morvaországra koncentrál. Első könyve, a Gerta Schnirch meghurcoltatása az úgynevezett brnói halálmenetnek állít emléket, mikor is a Brnóban élő harmincezer németet Ausztriába terelték gyalog, ennek egyik túlélője a címadó főszereplő.

A Prágában művészettörténetből PhD-fokozatot szerző Tucková igazi kutatószellem, ám második regényében, az Üldözött istennőkben ezt a néprajz irányában kamatoztatja. A több díjat is besöprő, legalább tizennégy nyelvre lefordított bestseller a Fehér-Kárpátokban megbúvó falvak csodadoktornőit célkeresztbe vevő modern boszorkányüldözésről ad történelmi tablót. A könyv végi jegyzetben a szerző biztosítja olvasóját fikció és valóság testvéries osztozkodásáról a szövegben, vagyis lényegében igaz, amiről olvasunk.

A javasasszonyok nyomai ma is fellelhetők, ők a továbbvivői a mitikus három nővér tudásának: Kazi (gyógyítás), Teta (pogány szertartások), Libuse (jóslás). Ez a tudás „közös indoeurópai gnózisból” származik, a zítkovái istennők „az egyik legrégebbi közép-európai szellemi örökség” hordozói, akik túlélték a „a kora újkori boszorkánypereket […], az inkvizíciót, az SS-kommandó kísérleteit, és végül a bolsik végeznek velük”. Amíg ebben az ősi tudásban békésen megfér egymással a pogány hitvilág és a kereszténység, azaz a gyógynövények erejét fokozni szándékozó ráolvasás keveredik az Istenhez szóló imával, addig az aktuális hatalom ellenségesen tekint rá.

A főszereplő, aki bevezet minket e rejtelmes világba, Dora Idesová néprajzkutató, az ő nagynénje Surmena istennő, utóbbit bemutatva alkothatunk képet e bűbájosok életéről. Dora gyerekként úgynevezett angyala volt az istennőnek. Az ő feladata volt, hogy ha nem a gyógynövények hatására, nem csontkovácsra, hanem lelki megerősítésre volt szüksége az istennőt keresőnek, akkor a házhoz vezetve óvatosan kikérdezze gondjáról-bajáról a pácienst, majd átadva az információkat, az istennő már konkrétumokkal fogadhatta a bizonytalankodó házba toppanót, aki ettől máris jobban érezte magát. A placebo az istennő szerint nem csalás, hiszen a lényeg a segítség.

A kommunisták nem osztották ezt a nézetet, „hazudsz, mint egy zítkovái istennő!” – terjesztették. Ez a mondás volt ismerős gyerekkorából a szerzőnek, és éppen ennek ellenkezőjét igyekszik bemutatni a regényben. Ezt szolgálja az a számos – a valódi dokumentumokat imitáló – jelentés, amelyben mint fekete mágiát, vagy legalább mint a rendszert károsító feketemunkát festik le az istennők tevékenységét. A megfigyelések dokumentumai persze elfogultak a rendszerük iránt, és az istennőkkel szemben nem sok jót jövendölnek. Ezek az intertextusok megnehezítik ugyan az olvasást, de voltaképpen csak arról van szó, hogy az immár kutatóvá lett főszereplő mellett ülünk a levéltárban, tanúi vagyunk a lassan megnyíló akták közelmúltfeltárásának, amelyből kikiált a szemellenzősök saját gyökereiket is kitépkedő ostoba kegyetlensége.

Bár a könyv magán hordozza valamelyest a kutatási melléktermék jelleget, ez mégsem csökkenti az olvasmány élvezeti értékét. E szomszédos kultúra ismerős alakjai, a javasasszonyok története pedig csak a javunkra válhat.

(Katerina Tucková: Üldözött istennők. Ford.: Csoma Borbála. Kalligram Könyvkiadó, Budapest, 2016. Ára: 3490 forint.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »