Ismét Vona Gábor a Jobbik elnöke

Újraválasztották Vona Gábort a Jobbik elnökének a párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusán.

A politikus – aki hatodik ciklusát kezdi a párt vezetőjeként – a szavazatok 80,5 százalékát kapta a küldöttektől a titkos szavazáson.

Az alelnöki tisztséget a következő két évben Volner János, Z. Kárpát Dániel, Toroczkai László, Sneider Tamás, Fülöp Erik és Janiczak Dávid tölti be. Közülük Toroczkai László ásotthalmi, Fülöp Erik tiszavasvári és Janiczak Dávid ózdi polgármestert újonnan választották meg erre a tisztségre.

Vona Gábor sajtótájékoztatóján úgy értékelt: a kongresszuson a Jobbik “nemzeti néppárttá vált”, szerinte ezt bizonyítja, hogy őt és elképzeléseit elsöprő többségben támogatták. Úgy fogalmazott: holnaptól minden reggel úgy fognak kelni és feküdni, hogy a 2018-as választás megnyerése és a kormányzás célja lebeg a szemük előtt.

Az új elnökséget “bombaerős”, “sikerre ítélt” csapatnak minősítette, és jelezte: bízik abban, hogy velük, a tagsággal és a szimpatizánsokkal el tudja érni, amit szeretne. Hozzátette: a Jobbiknak tisztességesebben, becsületesebben, az emberek iránt nagyobb érzékenységgel kell kormányoznia Magyarországot.

A pártvezető az első fontos feladatként azt jelölte meg, hogy vissza kell adni az embereknek a reményt. Értékelése szerint minden közvélemény-kutatás dacára kormányváltó hangulat van, “az ország némán üvölt a változásért”. Minden korosztályt képviselni szeretnének – folytatta -, egyesíteni kívánják a “sokszorosan megosztott társadalmat”.

Korainak nevezte azt a kérdést, hogy ő lesz-e a Jobbik miniszterelnök-jelöltje 2018-ban. Arra a felvetésre pedig, hogy lezárult-e a nemzeti radikális korszak, azt felelte: a Jobbik soha nem árulta el programját, nemzeti radikálisnak vallja magát, de nem arra kötöttek szövetséget, hogy csupán ezeket a szimpatizánsokat győzzék meg programjuk helyességéről, hanem a társadalom egészét.

Vona Gábor a párton belüli támogatottságának csökkenését firtató kérdésre azt mondta: örül a 80,5 százaléknak, mert az eltelt másfél hónapban ő vállalta azt, hogy a pártban egyértelműsít, mi az irány. Ez nem mindig hálás szerep – jegyezte meg, hozzátéve: a “harci kedvét” és tenni akarását fokozza, hogy voltak, akik nem voksoltak rá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »