Ismét tiltakoztak az RTV-nél történt leváltások miatt

Ismét tiltakoztak az RTV-nél történt leváltások miatt

Több ezer ember jelent meg hétfőn kora este a Támogasd az RTV-t (Podrži RTV) elnevezésű tüntetésen a Vajdasági Rádió és Televízió épülete előtt Újvidéken. A mostani volt a negyedik tüntetés.

A dolgozók és a polgárok már egy hónapja tüntetnek, azóta, hogy leváltottak és áthelyeztek az RTV-nél néhány szerkesztőt és újságírót. A dolgozók azt állítják, hogy időközben elkezdték megszüntetni a tévénél a politikai jellegű műsorokat, azzal a kifogással, hogy nyári műsorsémára térnek át.

Marko Jakovljev, azt RTV újságírója elmondta, évekig öröm volt az RTV-nél dolgozni, azonban az utóbbi két hónapban a légkör megváltozott, a kollégák nem beszélnek egymással. Hozzátette, ő ugyan nem volt veszélyben, de nem szeretne úgy tenni, mintha mi sem történne.

Kokan Mladenović rendező a tüntetésen kijelentette, Szerbiában nincs politikai ellenzék, s azok a polgárok képezik az egyetlen ellenzéket, aki tiltakozásokat szerveznek Újvidéken és Belgrádban.

A tüntetésen a Magyar Szó és a Hét Nap nevében Gyurkovics Virág és Tómó Margaréta volt jelen, akik megvádolták a Magyar Nemzeti Tanácsot és a Vajdasági Magyar Szövetséget, hogy nyomást gyakorolnak a két lap szerkesztőségére és azokra az újságírókra, akik nem fogadják el a politikai parancsokat.

Dinko Gruhonjić a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete épülete előtt kijelentette, az egyesület a nemzetközi bíróság előtt perli be az RTV-t, s a nyomás csak erősebb lesz. Véleménye szerint a mostani RTV a bátor, fiatal dolgozókat köldi el, mert fél az újságírástól, s a múltból megmaradt az elbocsátás tapasztalata. „Két választásunk van: vagy elmegyünk Vajdaságból, vagy küzdünk. A közdelem nehéz lesz, de kétségtelen, hogy mi fogunk győzni” – jelentette ki az NDNV elnöke.

A tüntetők az RTV igazgatóbizottsági tagjainak leváltását követelik, s a bizottság döntéseinek megsemmisítését.

A tüntetés néhány rock zenekar köncertjével fejeződött be. (021.rs)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »