Ismét tiltakoznak a börtönőrök

A napokban az ország több büntetés-végrehajtási intézetében folytatják a tiltakozást a börtönőrök, akik az alacsony bérek, az óriási fizetéskülönbségek, a túlóráért járó pluszjuttatások ki nem fizetése, a súlyos személyzethiány és a hiányos munkakörülmények miatt elégedetlenek.

borton vn 006_b

Csütörtökön a csíkszeredai börtönben tartanak tiltakozó akciót, az alkalmazottak a tervek szerint 9 órakor az intézmény épülete elé vonultak. A börtönőröket tömörítő szakszervezet (SNLP) közleményben jelezte: elsősorban amiatt elégedetlenek, mert a büntetés-végrehajtási intézetek alkalmazottainak bére közel sem éri el a többi, a belügyminisztérium hatáskörébe tartozó, védelmi és rendfenntartói rendszerben dolgozók juttatásának mértékét.

Szerdán a temesvári Popa Şapcă börtön nyolcvan alkalmazottja tiltakozott: a megmozdulás résztvevői az általuk érdektelennek és szakmailag felkészületlennek tartott Raluca Prună igazságügyi miniszter lemondását követelték. Marius Duricu, a tiltakozás kezdeményezője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: az intézetben 300-an dolgoznak, holott az előírások szerint legalább 571 alkalmazottat kellene foglalkoztatni – figyelembe véve, hogy több mint 900 rabot tartanak fogva. Rámutatott: még mindig nem kapták meg az idén augusztusban elfogadott 20-as számú rendelet alapján nekik járó érdemjuttatást, holott a pénzt már kiosztották a többi védelmi rendszerben dolgozó alkalmazottaknak.

A szakszervezet által kirobbantott tiltakozássorozat szeptember végén kezdődött: az akcióhoz számos erdélyi börtön őrei is csatlakoztak. Raluca Prună akkor azt nyilatkozta: rövid időn belül megoldást fog találni a problémákra, a munkaügyi minisztériummal is egyeztet.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »