Ismét ezreket tettek lapátra Törökországban

A katonai bíróságok újabb 109 bíráját menesztették hivatalából csütörtökön Törökországban, és szélnek eresztettek további 2400 tanárt – adta hírül a védelmi és az oktatási minisztérium.

Ugyancsak felfüggesztették a polgári igazságszolgáltatás további 184 bíráját és ügyészét. Bűnük annyi, hogy ByLock nevű üzenetküldő alkalmazási rendszert használtak, olyat, amelyet az Egyesült Államokban élő, és Ankara által a júliusi puccskísérlet szellemi atyjának kikiáltott hitszónok, Fethullah Gülen hívei kezdtek használni 2014-ben.

A török hírszerzés adatai szerint mintegy 56 ezren alkalmazzák a ByLockot Törökországban.

Az elvetélt puccs óta – három hónap alatt – 32 ezer embert börtönöztek be – eddig. Az állásukból felfüggesztettek, vagy menesztettek száma már eléri a százezret. A hadseregből a tábornoki kar 40 százalékát tették ki.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »