Ismét a Dunán át érkeztek menekültek Bulgárián keresztül

A Duna-parton, Bechet térségében fogott el kedden hajnalban a határrendőrség 16 határsértőt, akik két csónakkal keltek át a folyón.

A nyolc férfiból, két nőből és hat gyermekből álló csoportról kiderült, hogy iraki állampolgárok, akik azt állították, hogy Törökország és Bulgária érintésével érkeztek Romániába, ahonnan Németországba szerettek volna eljutni. Útjuk megszervezéséhez embercsempészek segítségét vették igénybe, akiknek állításuk szerint 35 ezer eurónyi összeget fizettek családonként.

A hatóságok értesítették a bolgár határőrséget, hogy közösen folytassák le a csoport tagjai ellen tiltott határátlépésért indítandó eljárást. (mti)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »