Irma néni megdicsőül

Irma néni megdicsőül

Megint szavaztunk. Megint hazaárulók és nemzetvesztők állnak az egyik oldalon, megint kirekesztők és gyűlöletkeltők a másikon. Isten hozott újra a kilencvenes években! Hadd forogjanak a legnépszerűbb retrótaktusok! Itt nemcsak a társadalom hasadt meg, de a valóság is: az egyik tábor elsöprő győzelmet kiált, a másik megsemmisítő vereséget. A politikai szappanopera végleg a bulvár sekélyes tárnáiba költözött – ott nincs szükség árnyalt gondolatokra, nincs képesség megérteni, mit is jelent a részsiker, amiből ezúttal bőven kijutott a kormánynak, a 3,3 millió szavazat ugyanis óriási tömeg. A Blikk és a Bors olvasói a kudarcot is csak akkor tudják értelmezni, ha az imádott vagy gyűlölt celeb meghal, esetleg börtönbe kerül – pedig hát az is kudarc, hogy két stadion árának elszórása és a rendszerváltás óta elővezetett legalávalóbb politikai kampány után Orbán nem volt képes az általa megjelölt nagyon ambiciózus célt, az érvényes és eredményes népszavazást megközelíteni sem. Az eset tragikuma számomra legfeljebb az, hogy ez az eredmény Európában vélhetően gyengíti majd az Orbán által is képviselt kemény migrációs politikát, holott az uniónak – már ha fenn akar maradni – ebbe az irányba kell elmozdulnia. Ez az eredmény ugyanakkor kifejezetten erősíti a miniszterelnök pozícióit belföldön: a Fidesz leszalámizta a Jobbikot, Gyurcsány halálos ölelésébe zárta a baloldalt, Orbán felduzzasztotta, feltüzelte és mozgósította szektáját, s ami a legfontosabb: továbbra sem kell számot adnia Mészáros Lőrinc, Habony Árpád és Andy Vajna rohamos vagyonosodásáról, az oktatás és a kultúra lerohasztásáról, az egészségügy kivéreztetéséről. A rendszer lelke, a korrupciós gépezet vidáman pöfékel tovább.

Egy hete a körúti robbantás kapcsán a miniszterelnök így fogalmazott: „Bármi áron, de fogják el, vadásszák le, és szedjék ki belőle, miért robbantott!” Bármi áron. Vadásszák le. Szedjék ki. Nos, ez a stílus zavarba ejtő mértékben idézi fel a Steven Seagal-filmek világát. Ez a kommunikáció kifejezetten egy B kategóriás akciófilm amerikai elnökének szájába illik, amint épp a CIA halálosztagának parancsnokát utasítja, hogy az azonnal szerezze vissza az ellopott nukleáris robbanófejet Omar Ahmed Mustafa Khan, a libanoni fundamentalista tömeggyilkos ismeretlen helyen tartózkodó embereitől. Ma egy magára bármit is adó miniszterelnöknek így kell kifejeznie magát. Mérések tízezrein alapuló nemzetközi tapasztalatok minden kétséget kizáróan igazolják, hogy egy Szulejmán-epizód és egy Kenó-sorsolás közti percekben kizárólag ezzel a stílussal lehet fogyaszthatóvá tenni a politikát. Csakis ezen a módon lehet Irma néni számára a migránsveszedelmet a hétvégi teszkózás és egy jó kis Hónaljmirigy-show ingerületi szintjére szállítani – ezt a beszédmódot diktálja az amerikai Trump, az orosz Putyin és a filippínó Duterte.

Ebben a valóságshow-ban Irma néni nem csak egy B kategóriás akciószínészt kap miniszterelnöknek, de saját szerepet, amelyben megdicsőül. Mert Irma néninek ez jár. Irma néni szabadságharcos, ő egy hős, aki Orbánnal, Rogánnal meg az Andy Vajnával közösen horgad fel a világ igazságtalansága láttán, és dacol szilajul annak zsarnokságával. Hatvan éve ehhez az élményhez még Molotov-koktélok kellettek, ma a politikai marketing akciósan hányja ugyanezt szórólapok ezrein Irma néni visszeres lábai elé. Irma néni imádja, hogy olyan sokat tehetett az országért egy ötperces kis sétával meg két vonalnak a berajzolásával. Imádja, hogy pár percre lehajolt hozzá a Történelem, és beleszólhatott a Nagypolitikába.

Ma az igazán sikeres hatalom nem az ellenzékével rivalizál, hanem a Sztárban sztárral. Magyarországon Orbán csapata értette meg először, hogy ha ellenfélként kezeli az ellenzéket, akkor ellenfél lesz. Ha vitába száll vele, akár le is győzheti őt. A megoldás: soha nem szabad az ellenzékkel közös pályán játszani. Soha nem az ellenzéket kell legyőzni, hanem mindig és csakis a Való Világot. Mert aki legyőzte a Való Világot, azt nemhogy az országban, de a kontinensen sincs olyan ellenzék, ami megállítja. Ehhez azonban a bulvár teljes fegyverzetét be kell vetni. Le kell vadászni. Ki kell szedni. Bármi áron. Esküvői képek kellenek, és Hajdú Péter-interjúk kellenek, kell a szerelem, kell a család, kell a gyerek, kell az unoka. És persze hogy kell a romlottság, kell a szexbotrány, kell a hazugság, kell a csalárdság. Hiszen itt az ellenzék! Rájuk is szerepet kell osztani. Irma néninek joga van tudni, hogy miféle nőt visz a Jobbik frakcióvezetője a bozótba, joga van tudni, hányra megy a gyerekéért Vona. S természetesen kellenek az örökzöldek is: kell a szociális uszítás, és kell a szimbólumpolitizálás – a politikai kommunikáció a legfojtogatóbb fegyvereket biztos, ami biztos, átmenti a huszadik századból.

A bulvár és a politika egyesült. Ezt a folyamatot Gyurcsány még kisiparos módjára kezdte, amikor Batiz Andrást, a Fókusz műsorvezetőjét tette meg kormányszóvivőnek – ugyan ki más lett volna képes elmagyarázni a magyar embereknek, milyen jó is lesz a vizitdíj, mint pont az, aki minden este olyan csodálatos dolgokról tudósítja őket, mint a Tordason született kétfejű bornyú. Habony Árpád, a nemzeti együttműködés rendszerének kreatív igazgatója nagyüzemi keretek közt és országos méretekben bontakoztatta ki a politika és a bulvár egyesítésének alávaló műveletét. Gyurcsány még bevásárolni próbálta magát a bulvárba, Habony felvásárolja a bulvárorgánumokat, riválisait állami erővel szorítja ki a piacról – így épít bulvármonopóliumot. Mert akié a bulvár, azé az emberek lelke.

Félreértés ne essék: ez nem Orbán találmánya. Ez a médiademokrácia törvényszerűsége. Az Egyesült Államokban Donald Trump személyében egy valóságshow-sztár áll szemben a nyilvánosan megcsalt és megszégyenített asszonnyal, Hillary Clintonnal. Két ember, két végtelenül cinikus és korrupt, mégis jól azonosulható életérzés, két érdekes karakter. A genderjogok Martina Luther Kingája a politikai pankráció King Kongja ellen! Attrakció! Az élveteg ingatlanmágnás már harmadik feleségét fogyasztja, és bunkó módon mindenkit leugat, de neki már csak ami a szívén, az a száján – a Jóban-rosszban ugyanezt a szabadszájú szoknyavadászt Irma néni egyszerűen imádná. Irma néni sógornője viszont azért szorítana, hogy ne tudja elüldözni a kórház kérlelhetetlen igazságérzetű igazgatónőjét, hiszen az annyi poklot megjárt már a szexmániás férje mellett, aki korábban maga is kórházigazgató volt. Ennyi kell. Ha jó a rosszban, még jobb a politikában.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »