Irán folytatja katonai tanácsadó misszióját Szíriában

 Az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője kijelentette, Irán és Oroszország a terrorizmus elleni harcban való segítségnyújtásként továbbra is folytatja a katonai tanácsadó misszióját Szíriában.

Ali Shamkhani úgy jellemezte az orosz erők legutóbbi lépését a Szíriából való csapatkivonással kapcsolatban, hogy egy előre megtervezett akció, ami kellő koordináción alapul.

A terrorizmus elleni harc viszont nem állt meg, hanem még mindig folytatódik, tette hozzá.

A szíriai hadsereg Irán és Oroszország katonai tanácsadóinak segítségével folytatja az előrenyomulást azon régiók felé, ahol a terrorista csoportok továbbra is fenyegetik az emberek és a térség biztonságát, hangsúlyozta.

Bármilyen terv, amelynek az a célja, hogy figyelmen kívül hagyja a szíriai nemzet szerepét, hogy dönthessen a sorsa felett, eleve kudarcra van ítélve, mondta.

Kezdetben az USA és Izrael által a szíriai rendszer gyengítésére tett erőfeszítések, melyek arra irányulnak, hogy gyengítsék a régióban az ellenállás erejét, bizonyos regionális országok esetében sajnos követőkre találtak, és ezen az országok támogatják ezt az amerikai-izraeli tervet, fejtette ki Shamkhani.

A Hezbollah vezető szerepet tölt be a terrorizmus elleni harcban

A Hezbollahhal kapcsolatban Shamkhani elítélte az Arab Liga és a Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács döntését, ami a libanoni szervezetet terrorista csoportként bélyegezi meg. Továbbá méltányolt egyes országokat, melyek éberen ellenálltak ennek a döntésének és nem fogadták el.

A Hezbollah vezető szerepet játszott a terrorista csoportok legyőzésében, Szíriában, valamint biztosítja Libanonban a biztonságot, szögezte le a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője.

Orientalista.hu – (IRNA, Persianews,vcp.ir)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »