Internet és gyűlölet

Internet és gyűlölet

Komoly emberek lamentálnak ijedten azon, hogy mi zajlik az interneten. Messzemenő következtetéseket vonnak le, odáig is eljutnak, hogy közel a végítélet napja. Az online polémiák hangütése és színvonala tényleg ritkán épületes, néhány evidenciát mégis célszerű szem előtt tartanunk. Mindenekelőtt azt, hogy a fórumok, a netes lapok kommentszekciói, a közösségi háló bugyrai nem egyenlők a valósággal. A média régebb óta ismert elemeiről, a televízióról, az újságokról többé-kevésbé már/még tudjuk ezt – bár az egészséges szkepszis rutinját sokan eldobták, és újra hisznek a képernyő igazságában –, az internettel szemben viszont valamiért védtelenebbek vagyunk. Holott a cseppben a tenger elve csak ritkán érvényesül. A csepp csepp: aligha van szubkultúra, amelyből kiindulva komplett kultúrákra vonatkozó nagy képeket lenne ildomos festenünk.

Határozottan állítom: Magyarország nem olyan, amilyennek a Mandiner-, a 444- vagy az MNO-cikkek alatti vagdalkozások brutalitása, netán a Facebook-falunkon sorjázó hivatkozások és kinyilatkoztatások olykor fájdalmas ostobasága alapján kellene őt elképzelnünk. Az internet nyilván vetkőztet, sokszor árulunk el magunkról és tudunk meg másokról dolgokat, amiket jobb lett volna titokban tartanunk és/vagy soha meg nem tudnunk, ám ez nem több, mint gyermekbetegség. Kevésbé szól a közösségről és a társadalomról, arról mesél ehelyett, hogy nem vagyunk tisztában vele: amit csinálunk, azt az egész világ előtt, nem pedig a négy fal között csináljuk.

Ezért van legfeljebb részben igaza Kaltenbach Jenőnek, a kisebbségi jogok exbiztosának, a kitüntetés-visszaadási cunami atyjának, amikor így beszél: „Iszonyatosan veszélyes, amit ezek itt csinálnak. Azt hiszik, hogy vissza tudják tuszkolni majd a szellemet palackba, miközben a fokozódó gyűlöletet egy idő után nem lehet kézben tartani. Csak meg kell nézni a különböző fórumokat: valami olyan rettenetes gyűlöletkultúra kezd itt kialakulni, aminek a vége csakis az erőszak lehet.” A szellem visszatuszkolhatóságának problémája létező probléma. A fórumok népétől félteni a társadalmi békét, sőt falra festeni a fizikai erőszak fenyegető rémét azonban nem csupán túlzás, hanem mélységesen különböző jelenségek összemosása is.

Az internet ugyanis – mondom még egyszer, mert nem hangsúlyozható elégszer – csak önmagával azonos. Az internet valósága nem pontos tükörképe semminek. A benne burjánzó világok sem egyformák – a klasszikus késdobálók mellett kultúrbokszok is fellelhetők szép számmal –, miközben sajátosságaik-tulajdonságaik semennyire sem ország- és nyelvterület-specifikusak. Nem véletlen, hogy új generációs online lapok sora zárta be a kommentelést az elmúlt években a tengerentúlon, olyan okokból, amelyek miatt hazánkban is megtették már ezt többen.

A kezdeti időkhöz, a kilencvenes évek végéhez nem térnék vissza, inkább azt idézném fel, amikor tizenegy évvel ezelőtt elindítottuk az első többszerzős magyar borblogot. Noha előtte is volt fogalmam arról, mivé képesek fajulni a szócsaták az anonimitásban, mégis sokszor elborzadtam ekkor. A kezdetben teljesen szabad kommentszekcióban elszabadult a pokol: olyan pusztító indulattal osztották egymást és bennünket a jelenlévők, mintha az életük múlna rajta. Semmi más nem kellett ehhez, csak a névtelenség és az, hogy egy-egy borról ne pont ugyanazt gondoljuk. Ehhez semmi köze nem volt Orbán Viktornak.

Ugrom pár évet. A tavaly ilyenkor bezárt Cink koncepciójának fő elemeként a tartalom részének tekintettük a kommenteket, és közösséget is próbáltunk építeni. Munkálkodásunk nagy részében ezért nem cikkeket/posztokat írtunk, hanem az olvasókkal beszélgettünk. Sokáig sikeresen. Jól megfértek és kulturáltan tudtak kvaterkázni nálunk jobbosok és balosok, radikálisak és mérsékeltek, nem volt szükség moderálásra sem. Az idillnek a terror, a menekülthullám, az első migránskampány vetett véget – 2015 tavaszától romlásnak indult a bájos-barátságos hangulat. Ehhez már volt köze Orbán Viktornak.

Az, hogy az internet mindenkié – amúgy helyesen –, azt is jelenti, hogy bárki mindenki elé tudja tenni a véleményét. Azt, amit korábban csak a társának és a szomszédjának mondhatott el, most elmondhatja mindenkinek. Míg azelőtt maximum a társát és a szomszédját küldhette el a fenébe, addig ma az egész emberiséget lekaphatja a tíz körméről. Ráadásul könnyebb dolga van, mint régebben: hőbörgése közben nem kell gyűlölt ellensége szemébe néznie.

Hogy mennyire épületes és előremutató fejlemény ez, azon vitatkozhatunk, ám a gyűlölet ezzel együtt sem a virtuális viharok miatt veszélyes. Szerda este lent jártam a Római-parton. Felbukkant egy arab házaspár, két gyerek, szép szál férfi, felesége beburkolva tetőtől talpig. Békésen sétálgattak. Mit keresnek ezek már itt is, takarodjanak – mondta egy söröző fickó a társának. Mindenki más is utánuk fordult. Alaposan megnézték őket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »