Interjú Vajk Márkkal, a Győri Egyházmegye újmisés papjával

Interjú Vajk Márkkal, a Győri Egyházmegye újmisés  papjával

Június 17-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban tartott szentmise keretében Pápai Lajos püspök, apostoli kormányzó pappá szentelte Vlaj Márk és Váradi Kristóf diakónusokat. Ez alkalomból a Győri Egyházmegye lapja, a Hitvallás készített interjút Vajk Márkkal.

„Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak,
hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem.” (1Tim 1,12)

– Pár szóval mutatkozzon be, kérem!

– Pécsett születtem 1990. július 21-én. Gyermekkoromat Kozármislenyben töltöttem, itt kezdtem el ministrálni is a ferences nővérek templomában. Az érettségit követően a kapucinus szerzetesközösségben töltöttem el két évet, majd a Győri Egyházmegye papnövendéke lettem.

– Milyen hatások játszottak szerepet hivatásának alakulásában?

– Hivatásom kialakulását elsősorban a családom és azok a papok, illetve szerzetesek segítették, akikkel gyermekkorom óta találkoztam. Ők közvetlenségükkel tanúbizonyságát adták annak, hogy jó dolog így élni, megéri egy egész életet teljesen Istennek szentelni. Hivatásomra a ferences-kapucinus lelkiség, Szent Ferenc személye és az általa képviselt eszmény is – ha szabad így mondani – rányomta a bélyegét. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik megismertettek ezzel a lelkiséggel, ezzel az életformával, mert mind a mai napig meghatározó számomra.

– Hogyan tekint vissza a szemináriumi évekre? Melyek voltak a kedvenc tantárgyai?

– A szemináriumi tanulmányok során abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy általában mindig azok a tantárgyak érdekeltek, illetve tudtak megfogni, amiket az adott szemeszterben tanultunk. Utólag visszagondolva talán a fundamentális teológia és a dogmatika bizonyos része állt a szívemhez legközelebb, de az egyháztörténelmet is nagyon szerettem.

– Mit kérdezne meg Jézustól egy személyes beszélgetés keretében?

– Nem tudom, hogy mit is kérdezhetnék. Azt hiszem, hogy a Jézussal való találkozás olyan bensőséges, teljes és egyedülálló lenne, hogy talán nem is lenne szükség kérdésekre. Ezt a helyzetet leginkább úgy tudom elképzelni, ahogy József Attila írja Istenem című versében: „Ha nevetnél, én is örülnék, vacsora után melléd ülnék, pipámat egy kicsit elkérnéd, s én hosszan, mindent elmesélnék.”

– Mondjon valamit, kérem, a személyes kedvteléseiről! Szabadidejében mivel kapcsolódik ki?

– A szabadidőmben szeretek zenét hallgatni, olvasni, de a filmeket is nagyon szeretem. Kedvenc íróim közül, ha ki kéne emelni néhányat, akkor talán Italo Calvinot, Ernest Hemingwayt és Thomas Mannt mondanám. Ők, noha nagyon különböznek egymástól, de a stílusuk engem megérint.

– E bemutató írás mottójául újmisés jelmondatát adtuk. Kérem, ossza meg velünk, hogy miért erre a szentírási részre esett a választása!

– Sokat gondolkodtam azon, hogy papszentelésemre melyik gondolatot válasszam jelmondatként a hozzám közelálló szentírási sorok közül. Végül úgy találtam, hogy Szent Pál Timóteusnak írt szavai hűen fejezik ki azt a hálát, amit én is érzek a hivatás ajándéka miatt. A szentelés küszöbén megköszöntem az Úrnak, hogy erőt, bátorságot és kitartást adott nekem a hivatás elfogadásához, s hogy megbízhatónak ítélt – úgy is mondhatnám, hogy érdemesnek tartott erre a szolgálatra.

„Erre a szolgálatra rendelt engem” – ezekben a szavakban visszacseng Jézus kijelentése, amit apostolainak mondott: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” Nem személyes érdemnek tartom a hivatást vagy az abban való hűséget, épp ellenkezőleg: a Jóisten kegyelme, a tőle kapott erő az alapja. Ez a gondolat mélységesen megnyugtató, hiszen végső soron azt jelenti, hogy annak a kezébe tehetem le életemet, aki „nem bánja meg adományait és hívását”.

Ugyanakkor azt érzem, hogy ez a szentírási szakasz egyfajta magasztalás is. Pál a Timóteusnak írt levél első fejezetének verseiben azért dicsőíti Istent, mert megmentette, kegyelmével elé sietett, egyszersmind irgalmasságot cselekedett vele. Egyikünkkel sincs ez másként, mert – újra csak Szent Pált idézve – „Isten minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön.”

Azt hiszem, hogy a papi életnek mindig egyfajta hálaadással kell együtt járnia: tudom, ki vagyok és milyen vagyok, de tudom azt is, hogy ki az, aki megmentett engem önmagamtól, hogy szolgálatára rendeljen. Ez azt is jelenti, hogy sosem kell majd egyedül dolgoznom, tevékenykednem, mert velem lesz az, aki erőt ad: Krisztus Jézus.

Kérem a kedves testvéreket, hogy imádkozzanak értem és azért, hogy hűséges maradhassak ahhoz, aki meghívott papjai sorába!

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »