Intenzív osztályra került Törőcsik Mari

Intenzív osztályra került Törőcsik Mari

BUDAPEST. Törõcsik Marit már jó ideje kórházban ápolják, nem rég pedig átkerült az intenzív osztályra, ahol látogatót egyelõre nem fogadhat.

A kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas Törõcsik Mari év eleje óta kórházban van, nem régóta pedig a kórház intenzív osztályára került. Egyelõre nem fogadhat látogatót. Törõcsik Mari állapota többször javult az elmúlt hónapokban, sõt, néhány napra haza is engedték.

A Blikknek a színésznõ egyik ismerõse mondta, hogy valóban „az intenzíven van, állapota sajnálatos módon ismét rosszabbodott. Mindössze reménykedni tudok abban, hogy felépül, és hamarosan jobban lesz.

Marit minden apróság felzaklatná, ezért kellett kikapcsolnia a telefonját, a lánya pedig mindent intéz körülötte. Gondozót fogadott, gondja van Törõcsik imádott velemi házára és a kertre is.”

Törõcsik Mari sokáig nem volt hajlandó enni, ezért infúzióval táplálták, majd állapota javulni kezdett. Még augusztus elején úgy volt, hogy hazaengedik a kórházból, de rosszabbodott az állapota, ezért bent tartották. Szeptember végén a Ripost írta meg, hogy Törõcsik Marit hazaengedték, de csak pár napig maradhatott otthon, mert egy esés miatt visszakerült a kórházba.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »